Hír
2023. szeptember 24.
Szent Gellért napja

Gellért 980 körül született velencei patrícius családból. Utazásai során került Magyarországra és lett Szent Imre herceg nevelője. 1023-ban remeteként visszavonult Bakonybélbe, ahol szent életet folytatott.

Hír
2023. szeptember 22.
Kertünk őszi kincse a dió és a mogyoró

Az ősz talán az esztendő legszínesebb és leggazdagabb évszaka. A fák levelei ezernyi színben pompáznak, különleges, csak ebben az évszakban érezhető hangulatot teremtve.

Önkormányzat
2023. szeptember 22.
Sok a megoldásra váró probléma

Közmeghallgatást tartott Oroszlány Város Önkormányzata csütörtökön délután a Közös Önkormányzati Hivatal tanácstermében, ahol a települési képviselők, osztályvezetők, a város intézményeinek képviselői mellett civil érdeklődők is jelen voltak.

2023. szeptember 21.
Béke Nemzetközi Napja

1981-ben az ENSZ Közgyűlésének nyitónapján született meg a döntés, hogy minden év szeptemberének harmadik hetében ünnepeljük a Béke Nemzetközi Napját. Egy 2001-es határozat értelmében azonban 2002 óta szeptember 21-én tartjuk ezt a napot, ami nem csak a béke, hanem a fegyverszünet és az erőszakmentesség napja is egyben.

Évforduló
2023. szeptember 21.
Drámai ankét

A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től minden évben szeptember 21-én ünnepeljük "A magyar dráma napját" annak emlékére, hogy 1883-ban ezen a napon volt Madách Imre: Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatója a Nemzeti Színházban.

Évforduló
2023. szeptember 20.
Gyermekek világnapja

A gyermekek világnapját 1954 óta az UNICEF kezdeményezésére tartjuk szeptember 20-án. Ezen a napon a gyermekekre figyelünk, támogatásukra, védelmezésükre és az 1959. évi ENSZ-deklarációban megfogalmazott jogaikra hívjuk fel a figyelmet.

Évforduló
2023. szeptember 20.
Kulturális Örökség Napja

1984-ben Franciaországban, Történelmi Műemlékek Nyílt Napja címmel egyedülálló kezdeményezés indult útjára azzal a céllal, hogy a kiemelkedő, széles érdeklődésre számot tartó műemlékek, épületek nyissák meg kapuikat, és ingyen, lehetőleg szakszerű vezetéssel fogadják a kíváncsi látogatókat. A kezdeményezéshez Magyarország az elsők között csatlakozott.


Találatok száma: 70db
Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek