Köszönöm, hogy 2024. június 9-én a polgármesteri választáson rám és csapatomra, a Fidesz-KDNP képviselőire bízták a város vezetését! Megtisztelő a bizalom, amellyel 2010 és 2014 közötti időszak után immár a második ciklusban szolgálhatom Oroszlány város fejlődését és valamennyi lakójának előrehaladását.
Szeretném a szolgálat szót hangsúlyozottan kiemelni, hiszen munkatársaimmal együtt fáradhatatlanul azon fogunk dolgozni, hogy Oroszlány jobb hely legyen, és ahogy ígértük, felébresszük az elmúlt tíz évben Csipkerózsika álomba merült települést.
Programunk valamennyi eleme egy élhetőbb, rendezettebb, a jó gazda gondosságával működtetett település fejlődését hivatott megvalósítani. Munkatársaim között vannak régi, tapasztalt képviselők és vannak újak is, hiszen a friss látásmódra, amivel dinamizálható a település, nagy szükség van.
Az átadás-átvétel után a képviselő-testület megalakulásával, a bizottságok felállásával, a polgármesteri hivatal hatékonyabbá tételével egyre nagyobb fordulatszámra kapcsolva igyekszünk elérni az „üzemviteli fordulatszámot”. Feladat van bőven, amelyek inspirálóak, hiszen szeretjük ezt a várost, én magam több mint hat évtizede élek itt.
Céljainkat folyamatos és lelkiismeretes munkával, illetve a külső források, pályázatok hatékony bevonásával tudjuk elérni. Kiváló a kapcsolat és az együttműködés a térség országgyűlési képviselőjével, Czunyiné dr. Bertalan Judittal képviselőnővel, akinek segítségére a továbbiakban is számíthat a város.
Folyamatosan tájékoztatjuk Önöket a munkánkról, az előrehaladásról, és köszönettel fogadjuk a visszajelzéseiket, észrevételeiket is, amire a város hivatalos internetes oldalain vagy akár a polgármesteri Facebook profilomon is lehetőségük van.
A majki Esterházy-kastély és Kamalduli remeteség pályázati programja hivatalosan augusztus 13-án zárult le. Az eredményes elbírálást követően Oroszlány Város Önkormányzata aláírta az üzemeltetés átvételére vonatkozó szerződéseket, amelyek alapján a műemlékegyüttes működtetését az önkormányzat látja el.
Értesítjük tisztelt Ügyfeleinket, hogy 2025. augusztus 19-én, kedden, az Oroszlány, Szent István tér 1. szám alatti székhelyünkön - az áramszolgáltatás szüneteltetése miatt - rövidül a nyitvatartás.
A rendkívüli meleg miatt az országos tiszti főorvos csütörtöktől harmadfokú hőségriasztást rendelt el. A hatóságok azt kérik: mindenki fordítson kiemelt figyelmet saját és környezete védelmére.
2025. augusztus 28-án, csütörtökön reggel 8 és délután 2 óra között az E.ON hálózatkarbantartási munkálatokat végez Oroszlány több területén, amely az érintett fogyasztási helyeken áramszünettel jár.
A 30. falunap Oroszlányban délután a Topolya-kútnál és a II. Rákóczi Ferenc Kultúrház előtt tartott koszorúzásokkal folytatódott. Az eseményen megemlékeztek többek között Varga Istvánné Mariska néniről, akinek életműve és közösségi munkája ma is példaértékű a helyiek számára.
A harmincadik alkalommal megrendezett falunap Oroszlányban a reggeli órákban kezdődött a hagyományos főzőversennyel, amelyen idén négy csapat vett részt. A programok ismertetését dr. Pis János, a Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület elnöke vállalta.
Elérhetőségeink
Oroszlányi Közös
Önkormányzati Hivatal Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78. +36 (34) 361-444 hivatal@oroszlany.hu
A honlap tartalmáért felelős vezető: Takács Károly Oroszlány Város polgármestere