A MÁV Csoport tájékoztatása alapján módosított menetrend lép életbe az év végén.
A XIX. század végén épült telkesgazda-házban 1987-ben nyílt meg a szlovák tájház. A háromosztatú lakóház konyháját és szobáit enteriőrszerűen rendezték be, elsősorban a településen gyűjtött tárgyakból válogatva. A kiállított tárgyak közül különösen érdekesek az egykori oroszlányi viseletet bemutató ruhadarabok és a mindennapi élet tárgyi eszközei, de az udvart keresztben lezáró pajtában a földművelés eszközei mellett szekér is látható.
A lakóházzal szemben álló nyári konyha és az alatta lévő pince berendezése hűen mutatja be a tejgazdálkodás és a szőlőművelés hagyományos eszközkészletét. Az itteni lakosság csekély jövedelme kiegészítése érdekében hamuzsírfőzéssel, mészégetéssel, fuvarozással is foglalkozott. A kiállítás ezekről a mesterségekről is megemlékezik.
A MÁV Csoport tájékoztatása alapján módosított menetrend lép életbe az év végén.
Oroszlányban vasárnap ünnepélyes keretek között megnyílt az idei adventi programsorozat. A nyitóesemény zenés és közösségi programokkal vezette be a résztvevőket az ünnepi időszakba.
Takács Károly, Oroszlány város polgármestere 2026. január 12-én, hétfőn 14:00 és 17:00 óra között fogadóórát tart a Polgármesteri Hivatalban.
A Hunyadi Mátyás Általános Iskola csapata 43. helyezést ért el a szingapúri világversenyen.
A MOHU MOL Hulladékgazdálkodási Zrt. tájékoztatása szerint országos szinten felülvizsgálják a lakossági gumiabroncs- és elektronikai hulladékgyűjtések jelenlegi gyakorlatát.
A Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár Színháztermében tartották az idei Jó tanuló, jó sportoló díjátadót, amelyen oroszlányi diákok kiemelkedő tanulmányi és sporteredményeit ismerték el.