Hír
2015. március 29.
Kezdődik a nyári időszámítás

Március 29-én hajnalban megkezdődik a nyári időszámítás. Az órákat szombatról vasárnapra virradóra hajnali 2 órakor 3 órára kell állítani. Ezzel véget ér a téli időszámítás.

Hír
2015. március 28.
Majk festője 90 éves

Családja körében ünnepelte 90. születésnapját pénteken Szedlák Jánosné (sz.: Aspermayer Irén) akit ez alkalomból az önkormányzat nevében felköszöntött Lazók Zoltán polgármester is, valamint tolmácsolta a miniszterelnök üdvözletét.

Hír
2015. március 27.
Közösségi programokat szervez a Szolgáltató

Öt közösségi esemény megrendezését és megszervezését vállalta az Oroszlányi Szolgáltató ZRt. társadalmi szerepvállalási programjában. A közelmúltban már megtartották a környezettisztítási akciónapot, amikor az óvárosban takarítottak, bokrokat, cserjéket, fákat, virágokat ültettek az önkéntesek.

Mozaik
2015. március 27.
Tájékoztató hulladékszállítási matrica alkalmazásáról

A VERTIKÁL Nonprofit Zrt. és az Oroszlányi Környezetgazdálkodási Nonprofit Zrt. tájékoztatja az Oroszlány város családi házas területén élő ingatlantulajdonosokat , hogy az I. negyedéves hulladékgazdálkodási közszolgáltatói számlával kiküldött 110 és 80 literre szóló hulladékszállítási matricákat a jelenleg használatban lévő 240 literes hulladéktároló edényekre kell felragasztani.

Hír
2015. március 27.
A gyermekvédelem helyzetét értékelték a szakemberek

Gyermekekkel, gyermekvédelemmel foglalkozó szakemberek találkoztak csütörtökön Oroszlányban, hogy megvitassák a Szociális Szolgálat tavalyi gyermekvédelmi munkájáról készült beszámolót, valamint tájékozódjanak az idei év változásairól, aktualitásairól.

Hír
2015. március 26.
Megérkezett a COOP élelmiszer-adománya Oroszlányba

A Coop Segély Alapítvány a 2011 és 2013. évi támogatási programját folytatva, az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve, idén 7095 „különleges ellátást igénylő” gyermek étkeztetését segíti 60 tonna súlyú, 20 millió forint értékű élelmiszer adomány országszerte.

Hír
2015. március 25.
Csúcsra jár a testület

Kéttucat napirend megtárgyalása vár kedden (31-én) a képviselő-testületre, nem beszélve arról, hogy a két ülés közötti tájékoztató is közel 40 témát ismertet.

Közélet
2015. március 24.
Tevékeny barátok

Egészséges lokálpatriotizmusukra alapozva a város közéletében, művelődési feladataiban, természet- és környezetvédelmében való aktív részvételre buzdítja tagjait az Oroszlány Barátainak Köre nevű civilszervezet, amely a közelmúltban tartotta közgyűlését.

Sport
2015. március 24.
Cirill siker

Győrszentivánon rendezték meg hétvégén a Magyar Látványtánc Sportszövetség kvalifikációs táncversenyét, ahol a Cirill Táncstúdió tagjai 15 arany, 4 ezüst és 1 bronz minősítést szereztek.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek