Magyar Hősök Napja
Meséből-mesébe
A Győri Tánc- és Képzőművészeti Általános Iskola, Szakgimnázium és Kollégium növendékeinek táncgálája.
Megszépült a kettőskereszt
Átfestésre került a Trianon Emlékhely kettőskeresztje
A „fagyosszentek”
Sem életükben, sem halálukban nem szolgáltak rá, hogy ily szomorú dicsőségre tegyenek szert a hagyományos meteorológia révén
Szegeden is nyert az MVM-OSE Lions
A végjátékban dőlt el a találkozó
Rendhagyó "ÉN ZENÉM" élő koncerttel
A MOSTJÓ zenekar
Fokozott figyelmet kell fordítani a táboroztatásra
A szünidő közeledtével elkezdődött a nyári táborok szervezése
Módosul a vasúti menetrend
2022. május 22-én Herceghalom – Bicske állomások között végzett pályakarbantartási munkák miatt a Tatabánya–Oroszlány vasútvonalon a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek
Oroszlányért Alapítvány
A Közlekedési Kultúra Napja
Magyarországon 2015 óta május 11-e „A Közlekedési Kultúra Napja”
Munkaerőpiaci Fórum
Az Oroszlányért Alapítvány kuratóriuma munkaerőpiaci fórumra várja a városi cégek vezetőit és képzésért felelős kollégáit
Szép eredmény
A görögországi Heraklionban rendezték a Junior Súlyemelő Világbajnokságot
Mentők Napja
Május 10-ét, a szolgálat megalakulásának napját nyilvánították a Mentők Napjává Magyarországon
Baráti közgyűlés
A Krajnyik „Akác” András Sportcsarnok konferenciatermében tartotta meg évi rendes közgyűlését Oroszlány Barátainak Köre
Rendhagyó előadás
Nagy érdeklődés övezte az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár „Európa-nap” alkalmából szervezett rendezvényét
Európa-nap
A minden évben, május 9-én megrendezett Európa-nap az európai béke és egység ünnepe
Rangos súlyemelő verseny Oroszlányban
Az OVSK rendezésében került sor szombaton a Súlyemelő Abszolút Csapatbajnokság Nyugat-Magyarországi selejtezőjére
Nemzetközi Vöröskereszt Nap
A Vöröskereszt 1863-ban alakult meg, 1875-ben felvette a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága nevet
EURÓPA NAP
Görög Ibolya protokollszakértő
Mini portré - Tóth Ágnes
a Csendes Lótusz Buddhista Gyakorló Közösség vezetője
Mikor, mit, miért? - Ünnepi betekintő
Európa nap
Közgyűlést tartottak a lánglovagok
Csütörtökön délután került sor az Oroszlányi Önkormányzati Tűzoltó-parancsnokság köztestületének 2022. évi rendes közgyűlésére,
Ottlik Gézára emlékeztek
Születésének 110. évfordulója alkalmából Ottlik Géza Kossuth- és József Attila-díjas íróra emlékezett az oroszlányi Rákóczi Szövetség
Tűzoltóság Napja
A Komárom-Esztergom Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság a Tűzoltóság Napja alkalmából ünnepséget szervezett
Kiállítás megnyitó
Molnár Ágnes Lelkem virágai