Pályázati forrásból jött létre a fiatalok számára szervezett, rendszeres közösségi program a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
Oroszlány Város Önkormányzata
A projekt címeLakhatási feltételek és a környezet állapotának javítása Oroszlányban
A projekt azonosító számaTOP-4.3.1-16-KO1-2017-00001
Szerződött támogatás összege308.343.672 Ft
Támogatás mértéke100%
A projekt tervezett befejezési dátuma2023. április 30.
A projekt célja az Oroszlány területén található szegregált lakókörülmények között elő lakók életfeltételeinek javítása, integrált lakókörnyezetbe történő visszailleszkedésük elősegítése.
Ehhez kapcsolódóan a Német- és Nyíres dűlőkben élők életkörülményeinek felmérését végezték el az Önkormányzati Szociális Szolgálat munkatársai, majd ennek eredményeképpen azonosították a projekt iránt részvételi szándékot mutató lakókat.
A projekt keretében leghatárolt akcióterületen megvalósuló fejlesztések jobbá teszik a szegregátumból a város irányába történő közlekedési és környezeti feltételeket.
A projekt két lába a lakhatási beavatkozások megvalósítása (bérlakások kialakítása), valamint a közterületek és a közlekedési útszakaszok minőségének javítása, biztonságosabbá tételük elősegítése.
A térfigyelő kamerarendszeri fejlesztések segítségével a bűnmegelőzési és a közbiztonságot javító fejlesztési elem valósul meg.
A közösségi létesítmények fejlesztése érdekében a Borbálai Közösségi Ház és a Szeptember 6. úti játszótér fejlesztése történhet meg.
Bérlakások kialakítására kerül sor a Móricz Zsigmond u. 4. számú épületkomplexumban, valamint a Petőfi udvar 4-5. és Petőfi Sándor utca 7. épületekben.
A környezeti állapotok és a közlekedési feltételek javítása a Fürst Sándor, Bánki Donát és Irinyi János utcák út- és járdafejlesztésével realizálódik.
A projekt a Széchenyi 2020 program keretében az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával valósult meg.
Elkészült a projekt műszaki tartalmi tervdokumentációja
A már korábban elkészült Petőfi udvar 4-5. tervdokumentációja mellett végleges állapotába kerül a Fürst-Irinyi utcák közúrfejlesztési tervdokumentációja, a Petőfi utca 7. fszt-i lakás, a Borbálai Közösségi Ház és bérlakások, valamint a Szeptember 6. utcai játszótér projektterve is.
Elkészült a projekt megvalósíthatósági tanulmánya
Az elkészült tervdokumentációk alapján összeállításra került a projekt megvalósíthatósági tanulmánya, melyben konkretizálásra kerültek a beavatkozási helyszínek és projektbe bevont lakosok felkészítésének programjai, a projekt cselekvési terve.
KépekA projekthez kapcsolódó közbeszerzési eljárások lefolytatása megtörtént, a támogató tanúsítványok rendelkezésre állnak, a kivitelezési tevékenységek megkezdődtek.
A projekt kivitelezési tevékenységei elérik a 25%-os készültséget.
KépekA projekt kivitelezési tevékenységei elérik az 50%-os készültséget.
KépekA projekt kivitelezési tevékenységei elérik a 75%-os készültséget.
KépekA projekt kivitelezési tevékenységei elérik a 100%-os készültséget.
KépekProjektzárás
A projekttel kapcsolatos további információ:
Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal Projekt-koordinációs és közbeszerzési csoport
(telefon: 34/361-444 /148-as mellék)
Pályázati forrásból jött létre a fiatalok számára szervezett, rendszeres közösségi program a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
A Rákóczi Szövetség szervezésében vetített képes program várta az érdeklődőket a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
Hagyományos programokkal és kiszebáb-égetéssel búcsúztatták a telet Oroszlányban.
Az egészségtudatos életmód szerepéről tartott előadást Dr. Tímár Anna háziorvos a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtárban.
2026. február 24-én (kedden) 08:00 és 16:00 között tervezett áramszünet várható Oroszlány több külterületi részén. A munkák hálózatbővítéshez kapcsolódnak, a közlemény szerint 1 transzformátort és 27 ügyfelet érinthet a kiesés.
Örömteli hír a városban közlekedőknek: a MÁV-csoport megújult digitális szolgáltatásai révén mostantól a helyi bérletek is kényelmesen, sorban állás nélkül megvásárolhatók a MÁV Plusz alkalmazásban. A fejlesztés célja, hogy a teljes utazási láncot kiszolgálja, a küszöbtől egészen a célállomásig.