Pályázatot hirdetett az önkormányzat civil és sport célokra. A támogatás működésre, eszközbeszerzésre, valamint programok és rendezvények megvalósítására igényelhető.
Oroszlány Város Önkormányzata
Elérhetősége2840 Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
KonzorciumvezetőÉpítési és Közlekedési Minisztérium
Hulladékgazdálkodási Beruházásokért Felelős
Főosztály
A biológiailag lebomló hulladék eltérítése a hulladéklerakóktól
A projekt azonosító számaKEHOP-3.1.2-17-2018-00005
A projekt tervezett befejezési dátuma2023. december 1.
Szerződött támogatás összege240.000.000 Ft
Támogatás mértéke100%
Megvalósulási helyszínOroszlány, 0204/22, 0204/23 Helyrajzi szám
A projekttel kapcsolatos további információ
Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatala Aljegyzői Kabinet
Telefon: +36 34 361-444 /148-as mellék
Oroszlány Város Önkormányzata a biológiailag bomló hulladék kezelésének fejlesztését tervezi, amely a komposztáló létesítését teszi szükségessé. A már rendelkezésre álló eszközök, létesítmények továbbra is a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás folyamatához tartoznak, azokat kiegészítve kívánjuk növelni a rendszer hatékonyságát. A begyűjtési területről előzetes számítások alapján 3.600 tonna / év zöldhulladék gyűjthető be, melynek kezelésére szükséges hasznosító művet építeni.
A projekt az Építési és Közlekedési Minisztérium Hulladékgazdálkodási Beruházásokért Felelős Főosztályával (Konzorciumvezető) alkotott konzorciális formában valósul meg.
A megvalósuló komposztáló létesítmény, a jelenleg is az Önkormányzat tulajdonában lévő fejlesztési területen (Oroszlány, 0204/22, 0204/23 hrsz) valósulna meg, mely az Oroszlány 0204/21, 0204/22, 0204/25 hrsz. alatt üzemeltetett hulladékkezelő telephely mellé került megtervezésre.
Az új zöldhulladékkezelő létesítmény kialakítására egy megközelítőleg 1 hektár nagyságú terület áll rendelkezésre a hulladékkezelőtől Keleti irányban. A két létesítmény egymás mellett történő elhelyezése azért előnyös, mert az új létesítmény kialakításakor nem szükséges a már rendelkezésre álló infrastruktúra újbóli kialakítása. A telephely jelenleg teljes egészében körbekerített, bejáratnál sorompóval zárható.
A beruházás keretein belül beszerzésre kerül: Rosta, Homlokrakodó komposztálóhoz, valamint megépül a tárolótér, manipulációs tér, komposztálótér, utóérlelő tér, kész komposzt tárolótér és csurgalékvíz tároló medence. A telephelyen a komposztálás során nyíltéri prizmás komposztálás fog megvalósulni. Ennek során a csapadék és hőmérsékleti viszonyoktól függően a komposzt prizmák keverése 1-5 nap közötti gyakorisággal kell, hogy megvalósuljon.
A fejlesztés műszaki tartalma, hozzájárul a hazai és az európai uniós elvárások teljesítéséhez, a lerakóba kerülő biológiailag bomló hulladék mennyiségének csökkentéséhez.
Kivitelezés:
A tervezési és a kivitelezési feladatok ellátására irányuló vállalkozási szerződés Oroszlány Város Önkormányzata és a nyertes vállalkozó Bazaltech Kft. között 2020.09.02-án került megkötésre, mely aznap hatályba lépett. A szerződés ellenértéke nettó 170.511.000.- Ft.
A kivitelezés 2021. december 8-án elkészült.
A létesítmény üzemeltetésbe adása 2022. február 22-én történt meg, a hulladékbeszállítás ettől a naptól
kezdődően folyamatos.
2022-ben 3.836 tonna zöldhulladék beszállítása valósult meg a lakossági közszolgáltatás keretében.
A létesítmény üzemeltetését 2023. július 1-től kezdődően a MOHU Zrt. látja el.
Pályázatot hirdetett az önkormányzat civil és sport célokra. A támogatás működésre, eszközbeszerzésre, valamint programok és rendezvények megvalósítására igényelhető.
Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc 178. évfordulóján közös megemlékezésen tisztelegtek a hősök előtt. Az ünnepségen a szabadság, a felelősség, a nemzeti önállóság és az összetartozás gondolata került a középpontba.
A városi rendezvények biztosításában, a járőrszolgálatban és a piac rendjének fenntartásában is aktív szerepet vállaltak a polgárőrök az elmúlt évben. Az éves közgyűlésen a szervezet vezetője a legfontosabb feladatokról és az elvégzett munkáról is beszámolt.
Nőnap alkalmából közös ünneplésre várta tagjait az Oroszlányi Optimisták Klubja. Az összejövetelen műsor, köszöntő és kötetlen beszélgetés is szerepet kapott.
Az általános iskolák tanulói ünnepi műsorokkal készültek a nemzeti ünnepre, és megemlékezéseiken az 1848–49-es forradalom és szabadságharc eseményeit idézték fel. Az előadások versekkel, dalokkal és prózai részletekkel tisztelegtek a forradalom hősei előtt.
A Falu-Hagyományőrző és Kulturális Egyesület tagsága az éves közgyűlésen áttekintette az elmúlt év munkáját, elfogadta az idei terveket, és tisztújításról is döntött.