Statisztika
2018. augusztus 26.

Iskolakezdés

Egy gyermek iskolakezdésére a szülők többsége 20 ezer forintnál többet költ a Regio Játékkereskedelmi Kft. friss kutatása szerint.

Statisztika
2018. augusztus 06.

Többet vásárolunk

2018 júniusában a kiskereskedelmi üzletek forgalma 6,1%-kal haladta meg az előző év azonos időszakit – közölte a KSH.

Statisztika
2018. július 29.

Többen dolgoznak

A 2018. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 475 ezer fő volt, 55 ezer fővel több, mint egy évvel korábban – áll a KSH jelentésében.

Statisztika
2018. július 22.

Így nőnek az árak

Közel duplájára (1,8) emelkedett a fogyasztói árindex az ezredforduló óta – áll a KSH jelentésében.

Statisztika
2018. július 11.

Megugrott az infláció

Júniusban a fogyasztói árak átlagosan 3,1%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál. Ez idő alatt a járműüzemanyagok, valamint a dohányáruk ára nőtt jelentős mértékben – áll a KSH gyorsjelentésében.

Statisztika
2018. június 20.

Generációs webhasználat

Közel 2,3 millió fő él az úgynevezett Baby Boom generációból hazánkban (1940-1959. között születettek), akiknek 45,2%-a internetezik rendszeresen – áll a KSH gyorsjelentésében. A csoport 16,8%-a használja hivatalos ügyeinek, 12,6%-a banki ügyeinek intézésére a világhálót, míg 27,9%-a keresi fel a közösségi oldalakat. A zenehallgatás, videónézés 14,9%-nál rendszeres.

Statisztika
2018. május 29.

Minek nevezzelek?

A nemzetközi gyermeknap alkalmából készítette el a KSH az újszülöttek legnépszerűbb keresztneveinek listáját, mely szerint 2017-ben a leányoknál a Hanna, a fiúknál pedig a Bence volt a legkedveltebb keresztnév.

Statisztika
2018. március 18.

Áremelkedés

2018 januárjában a mezőgazdasági termelői árak 2,1%-kal növekedtek az előző év azonos időszakához képest, ami a növényi termékek árának 2,6, illetve az élő állatok és állati termékek árának 1,4%-os növekedéséből tevődik össze – áll a KSH jelentésében.

Statisztika
2018. március 01.

Többen dolgoznak

A 2017. november–2018. januári időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 436 ezer fő volt, 35 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A 15–64 évesek foglalkoztatási rátája 68,7%-ra emelkedett. A férfiakat magasabb foglalkoztatási szint jellemezte, mint a nőket, és esetükben a javulás mértéke is nagyobb volt – áll a KSH jelentésében.

Statisztika
2018. február 26.

Mind kevesebben vagyunk

Az előzetes adatok szerint 2017-ben a születések száma 1,6%-kal elmaradt a 2016. évitől, a halálozásoké pedig – az év eleji jelentős, a tetőző influenzajárvánnyal is összefüggő halálozási növekmény miatt – 3,7%-kal meghaladta azt. Ennek következtében a természetes fogyás 40 100 fő volt, 6110-zel több, mint egy évvel korábban.


Találatok száma: 117db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek