Statisztika
2018. december 07.

A polgárok többsége jól érzi magát a városban

Az oroszlányi lakosok alapvetően jól érzik magukat a városban, 7-es skálán átlagosan 5,5 pontot adtak a közhangulat megítélésére. Nagyobb elégedettségről számolt be a vállalkozói réteg, míg az átlag érték az alkalmazottak és a tanulók körében szignifikánsan alacsonyabb volt.

Többek között a fenti megállapítást is tartalmazza az Ipsos cég most elkészült felmérése, amivel a városvezetés célja az volt, hogy megtudja, mely csatornákon kommunikáljon a lakossággal. Továbbá érdekelte, hogy hogyan éri el a leghatékonyabban a különböző korosztályokat.

A kutatók 500 tizenöt év feletti polgárt kérdeztek meg a nyáron, s a telefonos felmérés eredményeit szerdai prezentációjukban mutatták be.

Mint az a vezetői összefoglalóban többek között olvasható: a korábbi tapasztalatokkal összhangban a legnagyobb elérésű médiatípust az országos televíziók jelentik a város lakosságának, ugyanakkor az internet, kiemelten a közösségi média fontossága megnőtt. A nyomtatott lapok elérése jelentősen visszaesett az elmúlt időszakban, kommunikációs célokra korlátozottan alkalmas. A lakosság információigénye kézzel fogható, ugyanakkor a helyi érdekeltségű hírek mérhetően nagyobb fontossággal bírnak, mint az országos politika. Az egyes korcsoportok, ezzel összefüggésben a különböző státuszú lakosok eltérő témákkal szólíthatók meg hatékonyan. A legnagyobb potenciál az OVTV-t jellemzi, mely főleg disztribúcióban (illetve annak kommunikálásában) igényelne további támogatást. A televízió mellett a rádió is meghatározó helyi hírforrássá nőhet hosszú távon. Bár a közéleti eseményekkel kapcsolatban határozott véleménnyel rendelkezik a lakosság, prioritását képes megfogalmazni, valódi aktivitás nem jellemzi a közösséget, és ezt a korlátot az Applikáció várhatóan nem képes ledönteni.

A kutatás teljes anyagának prezentációját mellékletünkben olvashatja.



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek