Sport
2016. december 15.
A sportért dolgoztak – elismerték munkájukat

A közelmúltban számoltunk be arról az ünnepségről, amelyen a város sportjának elmúlt 90 évét idézték fel, és bemutatták az azt feldolgozó, közel félezer oldalas kötetet. Az eseményen húszan vehették át teljesítményükért az elismerést. Az alábbiakban a kitüntetési indoklásokat olvashatják.

Sport
2016. december 12.
Ez is behúzva

Harcos mérkőzésre lehetett számítani Budafokon az előzetes várakozások szerint, amire nem is cáfoltak rá a hazaiak. Sokszor már a sportszerűtlenség határát súrolták vagy lépték át, láthatólag nem törődve azzal, hogy esetleg súlyos sérülést is okozhatnak.

Sport
2016. december 12.
Vörös István emléktorna

Szombat délután az U19-es együttesek összecsapásával vette kezdetét a sportcentrumban a Vörös István kispályás labdarúgó kupa, ami vasárnap az U14-es és U16-os fiatalok megmérettetésével folytatódott.

Sport
2016. december 09.
Az egészségükért úsztak

Képviselők, vállalkozók is támogatták a gyógyúszásra járó fiataloknak rendezett csütörtöki versenyt, amire az oroszlányiak mellett szákszendi, kecskédi, bokodi és dadi gyerekek is érkeztek a városi uszodába.

Sport
2016. december 08.
Oroszlány sportja – félezer oldalon

Egykori és jelenlegi versenyzők, edzők és sportvezetők töltötték meg szerda délután a művelődési központ színháztermét, ahol a város sportjának elmúlt 90 évét idézték fel, s bemutatták azt a most elkészült, a témát feldolgozó, közel félezer oldalas kötetet, amelyet Magyar György szerkesztett.

Sport
2016. december 06.
Erőfelmérés a búvárklubban

Nagy volt a gyerekzsivaj hétfő délután a városi uszodában, ahol az ORKA búvárklub fiataljai készültek évzáró felmérésükre.

Sport
2016. december 04.
Megy a szekér

Rangadóhoz méltó fogadtatásban részesültek a csapatok, szép számú közönség volt kíváncsi az ősz slágermeccsére. Több mint kétszázan utaztak buzdítani az oroszlánokat, hogy szép ajándék kerüljön karácsonykor a fa alá.

Sport
2016. november 28.
Tekediadal

Győzött a hétvégén az oroszlányi tekecsapat. Az ellenfél a Vilati Eger SE. együttesét 7:1 arányban gyűrték le, s ezzel az NB-I keleti csoportjában továbbra is őrzik második helyüket.

Sport
2016. november 22.
Sopronban is győztek

Köztudott, hogy mutasson bármit a tabella, Sopronban mindig nehéz nyerni, foggal-körömmel harcolnak, legyen bárki az ellenfelük.

Sport
2016. november 22.
Aranyérem a karatés lánynak

Szigetszentmiklóson rendezték meg a hónap elején a XXI. WKF Karate Diákolimpiát, ahol az oroszlányi versenyzők két ötödik pontszerző, és egy harmadik helyezést értek el, hétvégén pedig már a VI. Goju-Ryu Sziget Kupán mérették meg maguk Tökölön.


Találatok száma: 867db
Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek