Önkormányzat
2017. December 13.

Beszámolt a közterület-felügyelet

A 2017-évben kezdődött meg a tavalyi év végén hatályba lépő közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló önkormányzati rendeletben foglaltak ellenőrzése. Különös figyelmet fordítottak arra, hogy a lakosság minél szélesebb körben ismerje meg a helyi szabályozás sajátosságait, és fokozatosan kezdték meg az ezzel kapcsolatos intézkedéseket – olvasható a képviselő-testület keddi ülésének előterjesztésében, amelyben a közterület-felügyelői csoport számolt be ez évi tevékenységéről.

Önkormányzat
2017. November 22.

Nem szavazták meg a polgármester jutalmát

Érdemes részletesen átböngészni a képviselő-testület keddi ülésének anyagát a város weboldalán, mert a 21 napirendi pont között több olyan is van, amelyik közvetlenül érinti a település lakosságának mindennapi életét.

Önkormányzat
2017. November 16.

Kilencvenöt család jutott fához

A tél közeledtével döntött úgy ismét a képviselő-testület, hogy több mint 2 millió forintot fordít a szociálisan rászorultak tűzifával való ellátására.

Önkormányzat
2017. October 18.

Ülésezett a testület

Két, a lakosság közbiztonságát közvetlenül érintő téma is szerepelt – többek között – a képviselő-testület keddi ülésén, ahol több mint egytucat napirendi pontot vitattak meg a döntéshozók.

Önkormányzat
2017. October 04.

Az Időskor Kiválóságai

Lazók Zoltán polgármester volt kedden az Oroszlány Batárainak Köre és a Nyugdíjas Értelmiségi Klub közös rendezvényének, az Idősek Akadémiájának soros előadója a művelődési központban.

Önkormányzat
2017. September 28.

Élénk érdeklődés a közmeghallgatáson III.

A város külterületén kialakításra kerülő hulladékudvar kérdése is szerepelt a közmeghallgatás témái között. Ezzel kapcsolatban Kovács Gábor környezetvédelmi referens oszlatta el azokat az aggodalmakat, amelyek kommunális lerakót vizionáltak a területre.

Mozaik
2017. September 28.

Ösztöndíj a fiataloknak

Oroszlány Város Önkormányzata az Emberi Erőforrások Minisztériumával együttműködve idén is kiírja a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot.

Önkormányzat
2017. September 27.

Élénk érdeklődés a közmeghallgatáson II.

Míg 2012-ben 2127 parkoló, 2606 garázs jutott a városban bejegyzett 6500 gépjárműre, addig 2017-ben már 7611, azaz 1100 járművel több futott az utakon. A garázsok száma ez idő alatt nem változott, de a parkolószám 309-el (2476) lett több – hangzott el a keddi közmeghallgatáson Bartalus László osztályvezető prezentációjában.

Önkormányzat
2017. September 27.

Élénk érdeklődés a közmeghallgatáson I.

Közterület elnevezések, a kamerarendszer bővítése, városi nagyberuházások, a hulladékudvar elhelyezése, a parkolók kiépítése, az óvodai-bölcsődei férőhelyek, s persze az utak, járdák, közterületek állapota szerepelt többek között a képviselő-testület keddi közmeghallgatásának témái között, amit teltházas érdeklődés kísért a sportcsarnok konferenciatermében.

Önkormányzat
2017. September 22.

Fontolja meg az ajánlatot!

Az önkormányzat az Ipari Park bővítése céljából vételi ajánlatot tett a Felső telepi kerttulajdonosoknak, ezútón is kérve annak megfontolását. Az igazságügyi ingatlanforgalmi értékbecslés szerinti vételártól a hivatal nem térhet el.


Találatok száma: 218db

Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek