Közélet
2015. május 18.
Kirándulni jó

2015. május 16-án reggel egy egész busznyi kalandra éhes és vállalkozó kedvű a - Hamvas Béla Gimnáziumban tanuló diák, ex-diák, jelenleg ott tanító és –volt tanár, illetve szülők vágtak neki egy nem mindennapi kirándulásnak az ausztriai Medve-szurdokba.

Sport
2015. május 18.
Sikeres egri ostrom

A találkozó elején a hosszú utazás meglátszott a látogatók mozgásán, akik nehezen lendültek játékba, és főleg védekezésben nem találták a ritmust (7. p.: 22-11).

Önkormányzat
2015. május 16.
Pályáztak és nyertek

Több mint 26 millió forintnyi igénnyel jelentkeztek az oroszlányi szervezetek (szám szerint 45-en) az önkormányzat társadalmi célok megvalósítására meghirdetett pályázatára. A „civilek” között végül közel 11 milliót osztott szét a szakbizottság.

Önkormányzat
2015. május 15.
A közösségi együttélést szabályozzák Oroszlányban

Többek között a kutyák póráz nélkül tartásának szabályairól, a harapással történő veszélyeztetésről, az elkóborolt, gazdátlan, vadon élő állatokkal kapcsolatos szabályozásról, az állatok közterületen történő etetéséről is szó volt azon a csütörtöki fórumon, ahol Oroszlány új rendelettervezetének főbb irányait mutatta be File Beáta jegyző.

Közélet
2015. május 15.
Kápolna felújítás

A Vértesi Erdő Zrt. megkezdte az Oroszlány közelében lévő majki kamalduli remeteség szomszédságában található Celli Szűz Mária-kápolna felújítását - közölte a társaság műszaki csoportvezetője csütörtökön – adta hírül az MTI.

Kék hírek
2015. május 14.
Zebrán gázolt

Súlyos sérüléssel járó közúti közlekedési baleset történt kedden délelőtt Oroszlányban, a Táncsics Mihály úton. Egy idős oroszlányi férfit gázolt el egy személygépkocsi vezetője.

Közélet
2015. május 13.
Útra csábító

A sokszínűségnek egyedi és különleges harmóniájával várja vendégeit Oroszlány és régiója. Természeti kincsei, történelmi és kulturális értékei egymást kiegészítve, változatos és tartalmas időtöltési lehetősét kínálnak minden idelátogatónak.

Közélet
2015. május 13.
Pollenhelyzet

A 18. héten Tatabányán is csökkent a platán pollenkoncentrációja, bár hétfőn még nagyon magas, illetve kedden magas volt, szerdától már csak közepes szintet ért el.

Sport
2015. május 11.
Pokolból a mennybe…

Az „idegenben” szerzett 15 pontos előny birtokában nyugodtan kezdett az OSE, mely a mérkőzés elején magához ragadta a kezdeményezést. A 8. percig (17-12) rendben is ment minden, ám ezután egy 8-0-s rohammal átvette a vezetést a MAFC.

Sport
2015. május 11.
600 kilométert futottak Oroszlányban

Kilencvenöten teljesítették – volt, aki több alkalommal is - szombat reggeltől vasárnap reggelig az Oroszlányi Sport Egylet (OSE) Kószák szakosztálya által rendezett 24 órás váltófutást.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek