A nyugati kereszténységben január 6. vízkereszt, avagy a háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek ünnepe, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. Vízkereszt a karácsonyi ünnepek zárónapja, a farsangi időszak kezdete.

Krisztus keresztségének emlékére vízkereszt az ünnepi keresztelések napja volt, a katolikus egyház tömjént és vizet szentelt. A keresztények ezen a héten ünneplik Jézus megkeresztelkedését is a Jordánban. Így lett január eleje a vízszentelés időszaka, eredetére utal a Vízkereszt kifejezés.

Vízkeresztkor még egyszer meggyújtották a karácsonyfa gyertyáit, szétosztották a megmaradt édességet, a fát tűzre tették. Az ünnepi népszokások közé tartozott a csillagozás, vagy a három királyjárás hagyománya, a bibliai királyokat megszemélyesítő alakoskodók köszöntő felvonulása, dramatikus játéka. Az alakokat – a betlehemezés mintájára – gyerekek személyesítették meg. Legfőbb kelléke a csillag volt, amely mutatta az utat Betlehembe. Jellegzetes viseletdarabjuk a díszes papírsüveg.

Vízkereszt napján szokásban volt a szentelmények hazavitele is: a szenteltvíznek gyógyító hatást tulajdonítottak, mindenféle betegségre használták. Hintettek belőle a bölcsőre, a menyasszony koszorújára, a halott koporsójára. A következő januárig üvegben vagy nagy korsóban tartották, ami megmaradt a következő vízkeresztre, azt a kútba öntötték, hogy vize meg ne romoljon. A házakat vízzel és sóval szentelték meg, és a pap krétával írta a szemöldökfára a házszentelés évét és a G. M. B. betűket (Gáspár, Menyhért, Boldizsár).

A vízkereszti népszokásokból mára jobbára csak annyi maradt meg, hogy ekkor szedik le a karácsonyfát.