Sport
2018. október 08.
Sportfesztivál

Tizenhárom évvel ezelőtt, az uszoda előtti téren rendezték meg első alkalommal a város sportegyesületeinek bemutatkozó rendezvényét, a Sportfesztivált. Az esemény hamar kinőtte magát, hiszen a következő évben már a Malom-tó melletti területen várták a sport iránt érdeklődőket, ahogyan tették ezt vasárnap is.

Sport
2018. október 08.
Száz fölött

Az alsóházban tanyázó ellenféllel szemben csak a biztos győzelem megszerzését tartotta pénteken mindenki a meccs céljának. Ennek szellemében kezdődött a küzdelem, de az első néhány percben még akadozott a gépezet, hisz hiába jöttek a kidolgozott helyzetek, a nehéztüzérség pontatlanul célzott.

Ünnep
2018. október 07.
Tisztelgés a mártírok előtt

A Himnusz hangjaival vette kezdetét szombat délután a Rákóczi Szövetség és az OKSZÍK közös megemlékezése a Római Katolikus Plébániatemplom mellett álló emlékműnél, amely mellett a kecskédi Gróf Esterházy József Nemzetiségi Lovasbandérium tagjai álltak díszőrséget.

Mozaik
2018. október 05.
Támogatás

A vezetékes gáz- vagy távfűtéstől eltérő fűtőanyagot felhasználó háztartások egyszeri természetbeni támogatásban részesülnek.

Hír
2018. október 05.
OroszlányApp

Közel félezren töltötték le egy hónap alatt az szeptember elején indult mobiltelefonos OroszlányApp-ot, derült ki a most közzétett statisztikából.

Hír
2018. október 05.
Boldogságórák a város intézményeiben

„Arra törekszünk, hogy a Boldogságórák derűs és élménygazdag feladatai, játékai, valamint gyakorlatai fokról fokra kibontakoztassák a derűt és életszeretetet. Gyermekeink így a jövőbe vetett hittel, bátran járják végig a felnőttséghez vezető utat, majd boldogságra képes emberré válhatnak.” – vallja Bagdy Emőke, a Jobb Veled a Világ Boldogságóra Program fővédnöke.

Kék hírek
2018. október 05.
Jönnek a rejtett traffipaxok!

A rendőrség közleményben jelentette be, hogy bővíti az ellenőrzési módszerek körét a hazai utakon, mert "a közlekedők egy része csak addig tartja be a szabályokat, amíg úgy érzi, hogy a hatóság látóterében van."

Hír
2018. október 04.
Számít az Ön véleménye!

Megkezdődött a telefonos felmérés, ami a városlakók elégedettségét és médiahasználati szokásait hivatott feltárni. A kutatás során a kérdezőbiztosok arra keresnek választ, hogy mennyire élhető város Oroszlány, és hogyan tudja a városvezetés a leghatékonyabban információkkal ellátni a lakosságot.

Hír
2018. október 04.
ADÓtraffipax

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai a következő napokban fokozottan ellenőrzik a szépészeti-, valamint az egészségmegőrző- és sportszolgáltatókat.

Hír
2018. október 03.
Nincs 200 millió az Erdész utcára

Patthelyzet alakult ki, s még csak nem is körvonalazódott a megoldás azon a lakossági fórumon kedden a városházán, ami az Erdész utca lakói és az önkormányzat közötti vitát volt hivatott feloldani.

Elérhetőségeink
  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere
Népszerű cikkek