Önkormányzat
2019. January 23.

Szigorodik az ösztöndíjrendszer

Tizennyolc pontban foglalta össze az elmúlt hetek eseményeit Lazók Zoltán polgármester a képviselő-testület keddi ülésére, ahol ezek mellett még 8 téma került a döntéshozók elé.

Az önkormányzat képviselő-testülete célul tűzte ki a város középiskoláiba beiratkozók számának növelését és azt, hogy a helyi ipari parkban dolgozó szakemberek jelentős része oroszlányi képzést kapjon. Törekedtek arra is, hogy a középiskolát, gimnáziumot végzett fiatalok városhoz való kötődését erősítsük az ösztöndíj és utazási támogatási rendszerrel. Tény, hogy a 2015-ben elindult „ösztöndíj-program” sikeres volt, jelentősen ösztönözte a tanulókat, növekedtek a tanulmányi átlageredmények, csökkentek az igazolatlan hiányzások, sokan szereztek nyelvvizsgát.

Annak érdekében, hogy a TSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulóinak a tanulmányi eredményei további növekedjenek, 2019. szeptember 1-jei hatályba lépéssel az alábbiakat fogadta el a grémium:

1. Az ösztöndíj mértéke az első szakképzési évfolyamon a tanév első félévében tanulónként marad egységesen 10.000,- Ft/hó. Az első évfolyam második félévétől kezdődően, és a további félévekben, ha a tanulmányi átlageredmény 3,01 és 3,50 között van, akkor az ösztöndíj mértéke 15.000 Ft-ról 10.000 Ft-ra módosul.

2. Az első évfolyam második félévétől kezdődően, és a további félévekben a hatályos szabályozásban szereplő ösztöndíjak mértéke a következők szerint módosul:

Jelenleg:

  • a) 3,01 és 3,50 között van 10.000 Ft/hó
  • b) 3,51 és 4,00 között van 20.000 Ft/hó
  • c) 4,01 és 4,50 között van 25.000 Ft/hó
  • d) 4,51 és 5,00 között van 30.000 Ft/hó

Az ösztöndíjra való jogosultság kiterjed a TSZC Eötvös Loránd Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában tanuló, Hídprogramban szakmai részképzést szerző tanulókra is.

Szigorodik a feltételrendszer:

Az igazolatlan hiányzások, (mint ösztöndíjra való jogosultságot kizáró ok) 10-ről 1 órára csökken.

A gimnáziumi, szakgimnáziumi és szakközépiskolai képzésben részt vevőkre egységesen az önkormányzat a tanítási időszakra biztosít ösztöndíjat. Jelenleg a tanulók a teljes év során, beleértve a nyári szünetet is, jogosultak az ösztöndíjra.

Az utazási támogatás elszámolásához ezentúl szükséges a bérlet leadása.

Az alapfokú nyelvvizsga megszerzése nem növeli az ösztöndíj mértékét, viszont a középfokú B komplex nyelvvizsga 5.000 Ft-tal, a felsőfokú nyelvvizsga 10.000 Ft-tal emeli az ösztöndíj mértékét.

Elégtelen tanulmányi eredmény (önhiba) miatt történő évismétlés esetén a tanuló az adott tanítási év első félévében nem jogosult ösztöndíjra.

Az ülés további előterjesztéseit weboldalunkon tekintheti meg!


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek