Hír
2020. February 04.

Új állampolgárok

Három Erdélyből érkezett fiatalember vehette át honosítási dokumentumait Rajnai Gábor alpolgármestertől és Rózsa Szilvia anyakönyvvezetőtől kedden délután a Polgármesteri Hivatalban.

Egészség
2020. February 04.

Rákellenes világnap

2000 februárjában, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítványt (Párizsi Charta) a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, professzorok, betegképviselő civil szervezetek és reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét Rákellenes világnappá nyilvánította.

Közélet
2020. February 03.

Ülésezett a SZETA

Hétfőn délelőtt tartotta meg idei első kuratóriumi ülését az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány. A megjelenteket- köztük Rajnai Gábor alpolgármestert- Deák Sándorné, a kuratórium elnöke köszöntötte, majd részletes tájékoztatást adott múlt évi tevékenységükről.

Sport
2020. February 02.

Legyőzték a bajnokot

Valószínűleg kevesen gondolták volna, hogy a szombathelyi Falco-nak meggyűlik majd a baja az NB I/A-ba tavaly feljutó, középmezőnyben lévő Oroszlánnyal, de mégis így lett: az újonc csapat nagy meglepetésre 87-84–re legyőzte a tavalyi bajnokot a férfi kosárlabda forduló szombati játéknapján.

Hír
2020. January 31.

Rendkívüli roma ülés

Megtartotta idei első, egyben rendkívüli ülését péntek délelőtt az Oroszlányi Roma Nemzetiségi Önkormányzat. A megjelenteket, köztük Rajnai Gábor alpolgármestert Babai János elnök köszöntötte.

Hír
2020. January 31.

A félévi bizonyítványosztás veszélyei

Az iskolákban eltelt az első félév, a diákok megkapják a félévi értékelést. Ennek sokan örülnek, azonban vannak olyanok is, akik szorongással néznek elébe.

Hír
2020. January 30.

A jó kapcsolat reményében

Többek között a KFMKK éves programtervét is ismertették az érdeklődőkkel kedden délután a művelődési központba szervezett Civil Fórumon, melyen több oroszlányi egyesület és szervezet képviselője is megjelent.

Hír
2020. January 30.

Tehetségek megmérettetése

Két napos tehetségkutatót szerveztek a Hunyadi Mátyás Általános Iskola alsó tagozatos diákjainak.

Hír
2020. January 29.

Mit adtak nekünk a rómaiak?

Számos dolgot hagytak ránk a rómaiak: vízvezetéket, csatornahálózatot, fürdőket. Ez is kiderült az oroszlányi születésű Számadó Emese régész előadásából, amit a KFMKK olvasótermében tartottak meg hétfőn délután az „Így írnak Ők…..” című programsorozat keretén belül.


Találatok száma: 3197db

Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek