Tánc-Zene
2020. október 31.

Nagy elődök nyomában

2017-ben egy újabb magyar tribute zenekar alakult, méghozzá nem kisebb céllal, mint hogy a legendás Queen dalaival lépjenek színpadra.

Pénteken este az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár kamaratermében adtak koncertet, ahol felcsendül a Don’t Stop Me Now, a Somebody to Love, a We Are The Champions –és természetesen a banda névadó dala, a Crazy Little Thing Called Love is.

A zenekar tagjai sokban különböznek egymástól, de a Queen iránti hosszú évek óta tartó rajongásuk összeköti őket. Az énekesi poszt az ex-megasztáros Giorgioé, a szólógitárnál Jurisits Miklóst, a basszusgitárnál Kajtár Tamást, a doboknál Kovács Gergelyt, a billentyűknél pedig Balikó Tamást láthatta, hallhatta a közönség.

„Régóta szerettünk volna valami olyat játszani, amit imádunk, ami nekünk a legnagyobb öröm, ami kihívás. Sok ilyen zene van, de a Queen dalok felelnek meg ennek a legjobban. Ők nemcsak fantasztikus számokat írtak, hanem még élőben is elképesztően jól szóltak. Olyan dalokat válogattunk tőlük, amiket szeretünk, amiktől kivirul az arcunk, ha játsszuk őket. Ráadásul kevés nagyobb falat van, mint ezeket élvezhetően, hitelesen kidolgozni, szóval csupa izgalom az egész. Ha a végén olyat rakunk ebből össze, amit a közönség is élvez, az csak hab a tortán” – mondta a zenekarról Giorgio.

A Crazy Little Queen Tribute Band nagy sikert aratva lépett fel az idei Hangfoglaló sorozat utolsó felvonásán, mely a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg.

Forrás: koncert.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek