Hír
2020. január 26.

Japán veterán autók

Toyotában gazdag falatok várták az ínyenceket az oroszlányi rendezvényen, ahol még a kávét is márkajellel ellátva ihatták.

Elégedetten dőlhet hátra Minka Attila, ugyanis sikerült méltó évindító autóstalálkozót szervezni Oroszlány népszerű vendéglőjében, a V8-ban. A helyiség nem véletlenül kapta egy autómotor márkáról a nevét. Vannak tematikus rendezvények, amelyekre különböző márkák szerelmeseit várják. A múlt hétvégén főként japán járgányok sorakoztak, de amint az lenni szokott, igen szép számmal érkeztek kíváncsiskodók, érdeklődők és márkahű fogyasztók is a nap folyamán.

Alig ütött delet az óra, egy veteránautó már ott parkolt az étterem előtt. Mielőtt azt hinnénk, hogy a monstre négykerekű csak az erősebbik nemet vonzza, hatalmasat tévedünk.
Az elsők között Tassi József kislányával méregette a veterán autót. A ’79-es Toyota Carina, illetve tulajdonosa Szénási Gyula Kecskemétről érkezett a bányászvárosba.

– Számomra az ország top három helye között van az oroszlányi. Vissza kellett jönnöm az amerikai feeling miatt – jegyezte meg, majd két mosoly között hozzátette, érdemes nekivágni az útnak, akár még 41 éves autóval is. Közben folyamatosan érkeztek nagyobb társaságok, főként tuningolt kocsikkal. Bent a boxok valódi Cadillac-, Chrysler-, Lincoln-ülések, de ez a rendezvény másról szólt. Toyota tulajdonossá vált pár percre a vendég. Szusi ugyan nem volt, de a sült fagylalt mellé és a kávéhab tetejére kakaóporból megformázott emblémát kaptak a látogatók.

kemma.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek