Sport
2019. október 20.

Több mint félezren tekertek hétvégén

Az Oroszlány-Tatabánya kerékpárút pénteki, hivatalos átadója után, szombaton 1140 kerék gurult végig a tükörsima aszfalton, ugyanis 570 résztvevővel, reggel tízkor elstartolt a Nagy Bebiciklizés.

- Az ötlet egy teljesen civil kezdeményezés. Erre csatlakozott rá a Bringa Akadémia, mint olyan szakmai szervezet, amely az országban a legprofibb és a leginkább a szívén viseli a kerékpáros oktatást. Pedagógusokat képeznek, szakköröket vezetnek, és mivel már hosszabb ideje dolgozunk együtt velük, így nem volt nehéz egymásra találnunk. Így hoztuk össze ezt a napot, velük és Környével közösen. -tudtuk meg Németh Gábortól, az OIH Zrt. vezérigazgatójától, aki csapatával együtt szakmai vezetője, és irányítója volt a kerékpárút építésének.

A táv megtétele során a sport szerelmesei nem csupán az útvonallal ismerkedhettek meg, de rácsodálkozhattak a táj nyújtotta szépségekre is, hiszen Környe, Kecskéd és Oroszlány környéke is meglehetősen gazdag látnivalókban. A természet kínálta csodákon túl, az útvonal olyan meghökkentő különlegességekkel is tudott szolgálni, mint a Kecskéd határában álló kerékpárfa, melyen rendhagyó módon nem virágok nyílnak, hanem színes kerékpárok. Majk felé haladva is találkozhattak kuriózummal a vállalkozó szellemű résztvevők, hiszen szerelemlakatot akaszthattak egy kerékpárt ábrázoló lakatfalra az épp románcban élő párok.

A lakatfalat Torma Lajos, volt önkormányzati képviselő finanszírozta a saját képviselői keretéből. Ez a majki átjáróban található és egyrészt felhívja az autósok figyelmét a kerékpárosokra, másrészt a bringával közlekedők lassítási szándékát is erősíti. Ez elsősorban egy balesetmegelőzési, figyelemfelhívó installáció, aminek adtunk egy olyan funkciót, mely a turisták számára is vonzó lehet - mondta el megkeresésünkre Palotai Zoltán projektasszisztens.

A program szervezői igyekeztek tehát olyan érdekességekkel megtűzdelni az útvonalat, melyek mosolyt csalnak a mellettük elhaladó vándorok arcára. Mosolyból bőven akadt a Nagy Bebiciklizés napján is.

A kerékpárosoknak kedvezett az időjárás, és kedveztek a szervezők is, ugyanis Környén és Oroszlányon is fergeteges dzsemborival készültek. Míg Környén ügyességi pálya, művészeti bemutató, sőt, egy helyismereti túra várta a vendégeket, addig Oroszlányon, a Gárdonyi Sportcentrumban is nagy volt a nyüzsgés, hiszen a túra végén itt sorsolták ki azt a három kerékpárt, amit a felhívás szerint természetesen kerékpározással lehetett megnyerni.

- Különböző bicókat fogunk kisorsolni. Ugyanúgy, mint az egész projekt lebonyolítását, ezt a mai rendezvényt is az együttműködés jellemezte. A három település vállvetve dolgozott együtt. Az egyik nyereményt Környe Önkormányzata biztosította, a másikat az OSE Lions, a harmadikat az OSE Kószák ajánlotta fel. Remélem, hogy az újdonsült tulajdonosok nemsokára boldogan fogják eltolni a biciklit – fogalmazott viccesen Németh Gábor.

Azt nem tudjuk, hogy tolták-e, vagy inkább vidáman hazapedáloztak nyereményükön, de Stoffer Dávid, Kollár Bendegúz, és Kondor Melinda minden bizonnyal örömmel gondol majd vissza a későbbiekben az első Nagy bebiciklizésre, hiszen ők voltak azok a szerencsések, akik átvehették a kerékpárokat Beke Lászlótól, Környe polgármesterétől és Palotai Zoltán szervezőtől, akitől megtudtuk, hogy szívük-lelkük benne van a hétvégén átadott kerékpárútban, és szeretetből tettek meg mindent annak érdekében, hogy ez a 13 kilométeres szakasz megépülhessen. Az ő szavaihoz csatlakozott Németh Gábor is, aki azt is elárulta, hogy 2015. óta foglalkozik a kerékpárút projektjével és az utóbbi hetek, hónapok során nem csak ő, hanem a vele együtt dolgozó kollégák is nagyon elfáradtak, és most megkönnyebbülést érez, mert látja, tudja, hogy volt értelme a megfeszített munkának. Tisztában van azzal, hogy az új út felelősséget is jelent, mert, mint mondta – ezt életben kell tartani, ezt meg kell tölteni programokkal, ezt szeretni kell, mert akkor lesz értelme, ha használják az emberek, és mosolyognak vagy fotózkodnak útközben, és valóban hasznosan töltik el kevéske szabadidejüket.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek