Hír
2019. September 22.

Közösség alakult

Zsíros kenyérrel, töltött káposztával és remek programokkal várta az érdeklődőket az Optimisták Klubja szombaton a Szlovák Tájházban.

Nekem nagyon hiányzott az, amikor én rokkant lettem, hogy tartozzak valahova, hiszen egy közösséghez tartozni, és részt venni bizonyos rendezvényeken, az jó dolog. Idén már tartottunk kerti partit, de Császáron is voltunk a Henryx Farmon. Meglátogattuk a tatai testvérklubot, és decemberben még szeretnénk egy teadélutánt szervezni. - mondta el Kocsisné Molnár Margit, az Optimisták, Mozgáskorlátozottak Oroszlányi Klubjának vezetője szombat délelőtt a Szlovák Tájházban, ahol első alkalommal szervezték meg őszi összejövetelüket, tagjaik, támogatóik és családtagjaik számára.

Az egész napos rendezvényen Rajnai Gábor alpolgármester köszöntötte az egybegyűlteket. A gyermekek számára berendezett kreatív sarokban csillámtetkókkal és arcfestéssel várták a legkisebbeket, akiket rövid zenés műsorral is megleptek a gondos szervezők. Délelőtt tíz órakor, hatalmas üstökben már javában fortyogott a töltött káposzta, de a program része volt egy táncbemutató, sőt, egy Bányászati Múzeumba való kirándulás is.

A délutáni órákban Simon Csilla és Nagy Viktor világbajnok kajakozók tartottak vetítéssel egybekötött élménybeszámolót az érdeklődőknek, majd élő zenés mulatsággal zárult a rendezvény, mely Rajnai Gábor és több helyi civilnek és vállalkozónak a támogatásával valósulhatott meg.

A klub újbóli megalakulásának igénye tavaly merült fel a városban. Az ötletet, mind Lazók Zoltán polgármester, mind pedig Rajnai Gábor alpolgármester örömmel fogadta. A város két elöljárója teljes mellszélességgel az ügy mellé állt, így három év kihagyás után, 2018-ban ismét megkezdte működését a Mozgáskorlátozottak Oroszlányi Klubja.

Az újjáéledés óta eltelt néhány hónapban, a klub vezetői remek programokkal igyekeztek meggyőzni sorstársaikat arról, hogy mozgáskorlátozottként is érdemes-, lehet-, és kell is, kimozdulni a négy fal közül. Havonta egyszer tartanak foglalkozást a Bányász Klub és Rendezvényházban, ahová minden érdeklődőt és sorstársat szeretettel várnak.


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek