Intézmény
2019. augusztus 30.

Vége a vakációnak

Huszonhat osztály közel 600 diákját köszöntötte csütörtök délután Lazók Zoltán polgármester a Hunyadi iskola tanévnyitó ünnepségén. A városvezető Szent-Györgyi Albert gondolatait idézte, miszerint „Az iskola arra való, hogy az ember megtanuljon tanulni, hogy felébredjen tudásvágya, megismerje a jól végzett munka örömét, megízlelje az alkotás izgalmát, és megtalálja a munkát, amit szeretni fog."

- A tanévnyitók egyformák, de, ha jól belegondolunk mindegyik más és más. És mi teszi őket különbözővé? Nos, többek között éppen Ti, kedves diákok. Mert Ti sem vagytok ugyanazok, mint voltatok. A tavalyi elsősök ma másodikosok, a tavalyi hetedikesek pedig immár nyolcadikosok. Aki egy évvel ezelőtt még azt gondolta, korai még a továbbtanulásról gondolkodni, az, ma rádöbbenhet arra, hogy végzős osztály tagja lett, és ballagással, búcsúval fejeződik be életének ez a fejezete – fogalmazott a polgármester.

Mészárosné Fehérvári Mónika intézményvezető arról tájékoztatta a diákokat és szülőket, hogy mind a tárgyi, mind a személyi feltételek adottak a sikeres évkezdéshez: 26 osztály, 570 diákja kezdi meg a munkát szeptember másodikán. Három első osztályt indítanak 80 gyermekkel, az oktatás-nevelés sikerességét pedig 55 pedagógus biztosítja.

A nyár folyamán a tanulást segítő 2 óriáspanellel gyarapodott az iskola, 8 tantermes sikerült hővédő fóliával ellátni, a szülők és pedagógusok pedig 2 csodálatos festménnyel tették otthonosabbá az egyik lépcsőforduló falát.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek