Hír
2019. július 06.

Közel a százhoz

Kilencvenötödik születésnapját ünnepelte csütörtökön Horváth Imre bácsi, akit péntek délelőtt keresett fel Rajnai Gábor.

Az alpolgármester az önkormányzat és a miniszterelnök nevében köszöntötte az ünnepeltet, aki 1924-ben született Mocsán, de munkáséveit már Bábolnán, a kombinátban kezdte, ahol különböző munkakörök betöltését követően 1984-ben ment nyugdíjba majd rövid tatai kitérő után Oroszlányban telepedett le végleg, immár több mint 30 éve.

1945-ben nősült, felesége korai halálát követően pedig élettársával osztotta meg mindennapjait, akit 8 éve vesztett el. Két gyermeke közül már csak egyik él.

Imre bácsi egyébként szellemileg friss, még manapság is leugrik egyet sörözni a barátokkal, napközben bevásárol, mos, főz, tévézik, délutánonként pedig nagyokat sétál a városban.

Ottjártunkkor nagy készülődésben volt, hiszen vasárnap az egész család összejön ünnepelni a testvérekkel, a két unokával és a dédunokával együtt.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek