Kultúra
2019. június 30.

Pajtafesztivál

Kulturális csemegék sora várt mindazokra, aki ellátogattak szombat délután a Szlovák Tájházba, ahol az eddigi Múzeumok Éjszakája nevet viselő programsorozat Pajtafesztivál címmel várta az érdeklődőket.

Az esemény megvalósítói változatlanok maradtak, Fátrai Erzsébet főszervező mellett az Oroszlány Barátainak Köre tagjai, barátai gondoskodtak a magas színvonalról, de a támogatók között ott volt Oroszlány Város Önkormányzata, a Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, és az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár is.

A rendezvényt hagyományosan a Kridlovka ifjúsági zenekar koncertje és a Bránicska táncegyüttes nyitotta koradélután, Takács Tímea, az OKSZÍK igazgatója pedig azzal köszöntötte a jelenlévőket, hogy a programok sokasága és különbözősége teszi vonzóvá ezt a hagyományos alkalmat. A fesztivál szó takarja a tartalmi lényeget. Találkozhatunk itt népzenével, irodalommal, hagyományőrzéssel, kórussal, képzőművészettel, színjátszó csapattal. - Mind-mind ismerős arcok bukkannak fel – mondta.

A pajtatárlaton Závory Zoltán a mester, valamint Zsombolyai Mária, Szedlák Jánosné és Kucsera András festőművészek kiállításmegnyitóján a Bányász Népdalkör lépett fel. Závory Zoltánról külön is megemlékeztek, aki 1930-ban a pápai tanonciskola rajztanára lett, szabadiskolát szervezett, rendszeresen kiállított, és 1968-as nyugdíjazásáig elsősorban pedagógusként tevékenykedett. Így került Oroszlányba, ahol a vájáriskola igazgatójaként dolgozott. Az 1956-os események következményeként eltávolították e pozícióból és a helyi József Attila iskola, majd a gimnázium rajztanáraként ment nyugdíjba.

Az érdeklődők a Tájházban óránkénti tárlatvezetéssel tekinthették meg az oroszlányi szlovákok népi kultúráját bemutató helytörténeti-kiállítást, s mindeközben sorra érkeztek a program kulturális fellépői, melyek között ott volt a Szíjj Irma Kamarakórus, a KaDarka Társulat, Jász Attila, aki Belső angyal című könyvét és az Új Forrás júniusi lapszámát mutatta be, s nem utolsó sorban Krulik Zoltán a Makám együttes vezetője, aki Ady megzenésített verseit adta elő.

- A lényeg a találkozás, az ismerkedés, a közösségi érzés erősítése – mondta Fátrai Erzsébet, s ezt bizonyítandó kerültek asztalra az otthonról hozott elemózsiás és italos batyuk, főtt a kondérban a gulyás, sült a lángos, valamint a kürtőskalács.

A Pajtafesztivál kulturális programját Tóth Viktor szaxofonos és Gyárfás István jazz gitáros koncertje zárta az éjszakába nyúlóan.

Az esemény képeit a Fotógalériában tekintheti meg!



Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek