Hír
2019. február 26.

Az Oroszlányi Foglalkoztatási Paktum folytatása

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal, konzorciumban Oroszlány Város Önkormányzatával, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) keretében foglalkoztatási paktumot hozott létre Oroszlány járás területén.

A paktum ünnepélyes keretek között 2017. szeptember 7-én alakult meg. Az együttműködési megállapodást a konzorciumi partnerek mellett – széles társadalmi összefogáson alapulva – további 16 partner írta alá. A 2017. június 15-én indult és 2018. október végéig tartó, Helyi foglalkoztatási együttműködések az oroszlányi járásban című projekt célja olyan munkaerő kínálat kialakítása volt, amely megfelel a járásban működő vállalkozások munkaerőpiaci igényeinek, és ezáltal közvetlenül szolgálja a gazdaságfejlesztési célok elérését.

A projekt célcsoportjai a munkaerő-piaci szempontból hátrányos helyzetű álláskeresők, megváltozott munkaképességűek, illetve az inaktívak voltak. Komplex foglalkoztatási program jött létre –munkaerőpiaci szolgáltatásokkal, képzésekkel, bér- és bérköltség támogatásokkal, illetve ezek kombinációjával – melynek irányító és koordináló szerve a megalakult Oroszlány Járási Foglalkoztatási Paktum volt.

A támogatások eredményeképpen a munkaerőpiaci programba mintegy 164 főt vontunk be, segítségünkkel 109 fő helyezkedett el az elsődleges munkaerőpiacon, és 2019 januári adataink szerint 69-en tartósan, legalább 6 hónapig munkában is maradtak.

A sikeres program 2019-ben is folytatódik. A fenti konzorcium a Foglalkoztatási Paktum folytatása Oroszlány Járás területén című pályázat keretében, a járási Foglalkoztatási Stratégiában írott célkitűzések megvalósítására, az első projekt eredményeire épülve újabb, 217,22 millió forint támogatást kapott. A 2020 december 31-ig tartó megvalósítási időszakig folytatódnak az egyéni képzési és foglalkoztatási támogatások, munkaerőpiaci szolgáltatások (munkaerőpiaci információ nyújtások, mentorálások, munkahelyi mentorálások) segítségével.

A TOP-5.1.2-16 konstrukcióban megvalósuló új projekt a TOP-5.1.2-15-KO1-2016-00003 projekt 2. üteme, folytatása, tehát az előzőben elvégzett tevékenységekkel összhangban került megtervezésre a tartalma. A területi lehatárolás a Megyei Önkormányzattal és a többi helyi területi szereplővel közösen történt: hatóköre az Oroszlány járásban lakcímmel rendelkező, a projekt célcsoportjai valamelyikének megfelelő, hátrányos helyzetű álláskeresőkre vonatkozik.

A tervezés és megvalósítás során a projektgazda kiemelt figyelmet fordít a TOP-5.1.1-16-os megyei projekthez való illeszkedésére, a tervezett tevékenységek szinergiájának biztosítására és a párhuzamosságok elkerülésére. A pályázat hosszútávú célja, hogy hozzájáruljon a járás társadalmi-gazdasági és infrastrukturális fejlettségét mérő komplex mutatóinak javulásához, közvetlen célja, hogy fenntartsa és a továbbiakban is működtesse a foglalkoztatási partnerséget, mely kapcsolatrendszerével, stratégiája mentén elősegíti a járásban már működő, vagy újonnan alakuló vállalkozások munkaerő igényeinek kielégítését, valamint a hátrányos helyzetű és inaktív személyek elhelyezkedését, munkaerőpiaci integrációját.

A projekt indokoltságát az előzetes igényfelmérés eredményei alátámasztják: a paktum felállítását és eddigi működését, céljait, megvalósult és tervezett tevékenységeit a megkérdezettek alapvetően sikeresnek ítélik meg, a paktum további működtetését szükségesnek találják. A munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása, egymáshoz való közelítése a továbbiakban is fontos feladat a járásban. Az előzetes igényfelmérés eredményei az alábbi elvárásokat támasztják a 2. ütemmel szemben: a kompetenciafejlesztés továbbra is maradjon hangsúlyos, az arra alkalmas álláskeresőknek lehetőséget kell teremteni a szakképzettség megszerzésére (a hosszabb futamidő ezt engedi), a közszféra, mint foglalkoztató szerepének erősítése (pl. szociális, egészségügyi területeken), a TOP projektek keretében megvalósuló ERFA fejlesztésekhez való kapcsolódás erősítése, legyen hangsúlyosabb az önfoglalkoztatóvá válás támogatása, valamint a gyermekelhelyezés megoldása.

A Megyei Önkormányzat és a Kereskedelmi és Iparkamara nemcsak kötelező partnerként kerülnek bevonásra, hanem mivel a megye többi paktum projektjében is partnerek, munkájukkal biztosítják a tevékenységek összehangolását, a párhuzamosságok kiküszöbölését, a szinergiát.

A tevékenységek a fentiek alapján kerültek betervezésre:
A. a Paktum programrészéhez kapcsolódóan:

a Foglalkoztatási Paktum megújítása, fenntartása,
Megvalósíthatósági Tanulmány készítése,
Foglalkoztatási helyzetelemzés; a Foglalkoztatási Stratégia és akcióterv felülvizsgálata, aktualizálása; Munkaprogram kidolgozása, aktualizálása; a meglévő 3 projektterv felülvizsgálata; igényfelmérés, szükségletfelmérés,
Paktumiroda működtetése; az Ügyrend aktualizálása; Paktum menedzsment Munkaterv és ICS Munkaterv készítése,
a Paktumot megújító Együttműködési Megállapodás aláírása,
az információáramlás és véleménycsere ösztönzése; helyi szintű együttműködési hálózatok kialakítása, fenntartása,
a projekt folyamat részletes dokumentációja, a paktum működési tapasztalatainak összegyűjtése, figyelemfelkeltés,
a paktum-minősítés megújítása.

B. A munkaerőpiaci programokhoz, a célcsoport képzéséhez, foglalkoztatásához kapcsolódóan:

a) A célcsoportot érintő képzéshez és foglalkoztatáshoz kapcsolódó tevékenységek: képzési költségek támogatása (a képzési alkalmassági vizsgálat költségeinek megtérítése, a képzéshez kapcsolódó utazási költség támogatása, a képzés idejére szóló keresetpótló juttatás és járulékainak biztosítása),
bértámogatás és bérköltség támogatás, munkatapasztalat-szerzést elősegítő bérköltség-támogatás nyújtása - a vonatkozó jogszabályban meghatározott esetekben,
a munkába járáshoz, munkatapasztalat-szerzéshez kapcsolódó utazás támogatása a munkahely településén kívülről bejárók számára,
az önfoglalkoztatóvá válás támogatása.

b) A célcsoportot érintő egyéb munkaerő-piaci tevékenységek:
munkaerőpiaci szolgáltatások nyújtása a hatályos jogszabályokkal összhangban, azokra építve.

Megvalósulnak az alábbi kötelező tevékenységek is:

  • gyermekellátási szolgáltatások helyzetének vizsgálata,
  • nyilvánosság biztosítása,
  • projektmenedzsment.

VÁRHATÓ EREDMÉNYEK: Közvetlen hatásként tovább fokozódik a járáson belüli együttműködés, a munkaerőpiaci kereslet és kínálat összehangolása, a szereplők közötti kommunikáció, adatszolgáltatás. Javulnak a foglalkoztatási mutatók, az álláskeresők száma mérséklődik. Multiplikátor hatásként csökken az elvándorlások száma, javul a térség népességmegtartó ereje.

Projekt alapadatok
A kedvezményezett neve: Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal
Konzorciumi partner: Oroszlány Város Önkormányzata
A projekt címe: Foglalkoztatási Paktum folytatása Oroszlány Járás területén
A szerződött támogatás összege: 217.220.000 Ft
A támogatás mértéke: 100%
Monitoring mutatók (indikátorok): a támogatások eredményeként a munkaerőpiaci programba tervezetten 140 fő kerül bevonásra, akik közül az álláshoz jutók száma legalább 62 fő, a támogatást követő 6 hónapon belül is foglalkoztatottak száma tervezetten 12 fő.
A projekt tervezett befejezési dátuma: 2020. 12. 31.
A projekt azonosító száma: TOP-5.1.2-16-KO1-2017-00003


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek