Sport
2018. augusztus 28.

Hétből három bajnok

Kecskemét adott otthont a hétvégén a férfi, női serdülő és ifjúsági súlyemelő Országos Bajnokságnak, amit szép eredménnyel zártak az oroszlányi versenyzők – tájékoztatott Bagócs János.

Likerecz Attila szövetségi utánpótlás vezető és Bagócs János tréner tanítványai közül három lány és négy fiú képviselte a városi Súlyemelő és Erőemelő Egyesületet, s a hét fiatal közül hárman bajnoki címmel térhettek haza.

Eszenyi Fanni a 47 kilogrammos súlycsoportban állhatott a dobogó legfelső fokára, Szalai Lili pedig a 63 kilósok között nem talált legyőzőre. A harmadik hölgy, Mikhel Eszter a 4. lett.

A fiúknál Bimbó Brendom és Huber Bence háziversenyt vívott, tízkilókkal megelőzve vetélytársaikat. Legutóbbi összecsapásukon, az olaszországi Milánóban megrendezett utánpótláskorú EB-n Brendom bizonyult jobbnak, de a hétvégén fordult a kocka, és az 56 kilósok között Bence lett a bajnok 74 kilós szakítással, valamint 93 kilós lökéssel. Bimbó Brendomnak sem kell szégyenkeznie, hiszen az ezüstérmet akasztották a nyakába.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek