Kék hírek
2018. augusztus 02.

Hamis rendszám miatt bukott le

A helyi járőrök Oroszlányon figyeltek fel egy parkoló gépkocsira 2018. augusztus 1-jén késő este. A rendőrök megállapították, hogy a járművet korábban kivonták a forgalomból, valamint azt is, hogy az autóra felszerelt rendszám egy másik gépkocsihoz tartozik.

A rendőrök ekkor a tulajdonos felkutatására indultak, akit a lakásán meg is találtak. A járőröknek a férfi elmondta, hogy nem rendelkezik vezetői engedéllyel, ennek ellenére közlekedett a forgalomból kivont járművel.

A rendőrök R. Dominik lakásán kutatást végeztek, amelynek során az egyik szobában gránátokat, légpuskát és lőszereket találtak. A Készenléti Rendőrség helyszínre kiérkező tűzszerészei megállapították, hogy a gránátok és a puska hatástalanított, a talált lőszerek közül azonban 13 darab éles.

R. Dominikot a rendőrök előállították az Oroszlányi Rendőrkapitányságra, ahol kábítószer gyorstesztet alkalmaztak vele szemben, amely pozitív lett. A 24 éves férfi ellen egyedi azonosító jellel visszaélés bűntette, kábítószer birtoklás vétség és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

KEM-RFK


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek