Kultúra
2018. February 01.

Tévés személyiség az OKSZÍK-ban

Az Oroszlányi Közösségi Színtér és Könyvtár "Így Írnak Ők..." című rendezvénysorozaténak januári vendége Endrei Judit volt.

Az egykori bemondó, műsorvezető és szerkesztő több mint 20 éven át volt a Magyar Televízió munkatársa. Legnézettebb műsorai a Kincsestár, Leporello, Paraván, Ablak, hogy csak néhányat említsünk a számtalan közül. Saját kiadású, hét könyve közül a legutóbbi a legnépszerűbb is, melynek címe: Korhatártalanul - 50 után is aktívan.

Szívesen mesélt a képernyőn töltött időszakáról, hobbijáról és családjáról egyaránt. Az érdeklődők megtudhatták, hogy tervei között szerepel eddigi utazásainak-kalandjainak írásba foglalása és megjelentetése is. Jelenleg ez csak internetes blogjában olvasható még. Legújabb könyvének címe ugyanakkor egy életmódprogram is. Előadásokkal, konferenciákkal járják az országot, ezeken pedig neves pszichológusok, trénerek, dietetikusok és több terület szakemberei támogatják.

A Szentendréről érkezett vendég aktív tagja és szervezője városa kulturális életének is. A találkozó végén lehetőség volt könyvvásárlásra és dedikáltatásra is a zsúfolásig megtelt kamarateremben.

Fotó: Vajay-OKSZÍK


Elérhetőségeink

  • Oroszlány Város Polgámesteri Hivatala
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek