Kultúra
2021. november 21.

Szenzációs előadás a Kölcseyben

Teltház előtt mutatta be „A Játékkészítő” című zenés akciómesét a HeMo Színi Stúdió az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

Hír
2021. november 20.

Én Zeném

A 10 éve zajló „Én zeném” sorozat pénteki vendége Román Géza, az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar művészeti vezetője, karnagya volt, akivel Körtvélyfáy Zoltán közművelődési szakember beszélgetett.

Hír
2021. november 20.

Megérkezett a fenyőfa

Advent közeledtével megérkezett a Szent Borbála térre a város idei karácsonyfája, mely immáron hetedik alkalommal került felállításra. A kb. 11 méter magas ezüstfenyőt Huber Henrik adományozta a városnak.

Hír
2021. november 20.

Bemutatkozó látogatás

Pénteken délelőtt bemutatkozó látogatást tett a városházán dr. Varga Zsolt elnök és Kovács Tibor titkár, az Oroszlányi Horgász Egyesület két új vezetőségi tagja.

Koronavírus
2021. november 19.

Ismét szigorítások lépnek életbe

A Magyar Közlöny 209. számában megjelent a Kormány 633/2021 (XI.18.) rendelete a veszélyhelyzet idején alkalmazandó védelmi intézkedések második üteméről szóló 484/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet módosításáról.

Önkormányzat
2021. november 19.

Testületi ülés

November 18-án tartotta meg munkaterv szerinti ülését az oroszlányi képviselő-testület, melyen tíz napirendi pont került előterjesztésre.

Évforduló
2021. november 19.

Szent Erzsébet napja

November 19-e, Árpád-házi Szent Erzsébet ünnepe, aki a középkor egyik legismertebb és legkedveltebb szentje volt.

Hír
2021. november 18.

Szegények élethelyzete

Az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány alapvető feladatának tekinti a helyi társadalom tagjainak érzékenyítését, a nehéz élethelyzetbe került személyek problémái iránti fogékonyság fejlesztését.

Sport
2021. november 18.

Remekeltek a karatésok

A Raion Dojo Oroszlány karatékái november 14-én a XV. IJKA nyílt Országos Bajnokságon, egyben Sziget Kupán küzdöttek.

Koronavírus
2021. november 18.

Jövő héten lesz az oltási akcióhét

Az átoltottság további növelése és a járvány megfékezése érdekében a kormány 2021. november 22-28. között oltási akcióhetet indít a kórházi oltópontokon.


Találatok száma: 76db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek