Közélet
2019. december 09.

Kigyulladt a második gyertya

Több százan látogattak ki a Szent Borbála Térre az V. Oroszlányi Adventi Vásár és Kulturális Programsorozat második hétvégéjén.

Intézmény
2019. december 09.

Szalagot kaptak

Két osztály ötven diákja állt megilletődötten szombaton a Hamvas Béla Gimnázium szalagavató ünnepségén, s kapta meg a szellemi érettség szimbólumát. Kisné Varga Gabriella a 12.a osztályt, Gőgh Zoltán pedig a 12. b fiataljait kísérte az oktatási intézmény földszinti nagytermébe, a szalagtűzés, a tánc és a bál helyszínére.

Sport
2019. december 09.

Ez nem a mi napunk volt

Jó sorozatban lévő két csapat állt egymással szemben a mérkőzés napján. Teltház előtt, nagyon erős szurkolói támogatás mellett kezdhette meg az OSE a találkozót. Sajnos a hazaiak két játékost kénytelenek voltak nélkülözni, Bozovic sérülés, Demeter pedig betegség miatt nem tudta vállalni a játékot. Az első negyedben 10 pont feletti különbséget is ki tudtak alakítani az oroszlánok, ment a szekér.

Közélet
2019. december 07.

Télapó itt volt

Csütörtökön megérkezett a fehér szakállú Mikulás a Szent Borbála Térre, és ha már itt volt, úgy döntött, hogy még pénteken is megörvendezteti az oroszlányi gyerekeket.

Mozaik
2019. december 06.

Változik a Volánbusz menetrendje

Komárom-Esztergom megye


767(2813) Budapest – Biatorbágy – Etyek – Bicske – Tatabánya autóbuszvonalon

A Budapest, Déli pályaudvar és Kisbér között közlekedő (1256-os) autóbuszjáratok Budapest és Tatabánya közötti szakasza megszűnik. Az autóbuszok a továbbiakban csak Tatabánya és Kisbér között közlekednek. Budapest és Tatabánya között a vasutat, illetve a 767-es vonal alábbi új, Bicskén keresztül Tatabányáig közlekedő járatait ajánljuk:

Hír
2019. december 06.

Türelmet és megértést kérnek

Elterelések, útlezárások miatt nehezen közelíthetik meg lakásaikat a Gönczi Ferenc utcában és környékén lakók, de már nem sokáig. A tervek szerint az utómunkálatok december második felében befejeződnek.

Sport
2019. december 06.

Karate mikulás

Közel száz fiatalnak tartott edzést csütörtök este a 6 danos mester, Mácsik János, közismertebb nevén „Sumó” az oroszlányi Raion Dojo karatésainak meghívására az egyesület mikulás napi eseményén.

Önkormányzat
2019. december 06.

Két kút karácsonyra

Gyér érdeklődés övezte csütörtök délután a Roma Nemzetiségi Önkormányzat közmeghallgatását, melynek a borbálai Közösségi Ház adott otthont.

Hír
2019. december 05.

Ellenőrzések márciustól augusztus végéig

Tavaly január elsején változtak a kéményseprés egyes szabályai, ezek azonban nem érintik a katasztrófavédelem kéményseprő-ipari szervének azt a kötelezettségét, hogy elkészítse az úgynevezett sormunka-ütemtervét, és ezt eljuttassa közvetve és közvetlenül is az állampolgárokhoz. Oroszlányban március 4. és augusztus 28. között ellenőrzik a társasházakat.


Találatok száma: 51db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek