Hír
2019. november 30.

Látni és látszani!

A hét közepén városunk több pontján helyeztek ki a kerékpárosok közlekedésével kapcsolatos, figyelemfelhívó plakátokat.

Hír
2019. november 30.

Készülnek a télre

Megtartotta első téli gépszemléjét az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. A téli út, és járda csúszásmentesítéshez használt a gépek és eszközök pénteken sorakoztak fel a cég Táncsics Mihály úti telephelyén.

Mozaik
2019. november 29.

Társadalmi és sportcélú pályázatok

Oroszlány Város Önkormányzatának Humán Bizottsága pályázatot hirdet társadalmi és sport célok megvalósítását szolgáló önkormányzati támogatás elnyerésére, valamint az önkormányzat által fenntartott vagy működtetett köznevelési intézmények közérdekű tevékenységének támogatására.

Hír
2019. november 29.

Kiválóságok elismerése

Nem csupán a Jó tanuló, jó sportolókat köszönti évről évre a város, de a kiváló teljesítményt nyújtó sportolók és művészek munkáját is elismeri, hiszen országos, nemzetközi, valamint világversenyeken érnek el kiemelkedő eredményeket, városunk hírnevét öregbítve rendkívüli teljesítményükkel.

Hír
2019. november 29.

Nem pihennek az adóellenőrök

A NAV Komárom-Esztergom Megyei Adó- és Vámigazgatóságának munkatársai 2019 decemberében folyamatosan ellenőrzik a karácsonyi termékeket árusítókat az adventi vásárokban, üzletekben, piacokon és közterületeken.

Kultúra
2019. november 28.

Díjazták a jókat

Ünnepélyes keretek között adták át szerdán a Jó tanuló, jó sportoló elismeréseket a Krajnyik Akác András Sportcsarnokban. A képviselő-testület november 19-én döntött arról, hogy a város sport- és tanulmányi eredményeiben kiemelkedő diákjait idén is megjutalmazza.

Mozaik
2019. november 28.

Meghívó

December 5-én, 16 órakor lakossági fórum a borbálai közösségi házban a Német- és Nyíres dűlőkben telepítendő közkutakról.

Önkormányzat
2019. november 27.

Sok a megoldásra váró probléma

Közmeghallgatást tartott Oroszlány Város Önkormányzata kedden délután a Krajnyik Akác András Sportcsarnok konferenciatermében, ahol az érdeklődő civilek mellett File Beáta jegyző, a frissen megválasztott települési képviselők, a hivatal osztályvezetői és a város intézményeinek képviselői is jelen voltak.

Hír
2019. november 26.

Közel 1500 kg adomány

A hétvégén szervezte meg az Élelmiszerbank hagyományossá vált karácsonyi adománygyűjtését. Ebben közreműködő szervezetként vett részt az Önkormányzati Szociális Szolgálat.

Sport
2019. november 26.

Dupláztak a lányok!

Siklóson rendezték meg hétvégén a Felnőtt III. osztályú magyar bajnokságot.


Találatok száma: 57db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek