Milánóban emelték a súlyokat
Egy héten keresztül vetélkedtek az olaszországi Milánóban az utánpótláskorú súlyemelők
Oroszlányi művész fújta az oboát
Carl Reinecke, Joseph Haydn, Maurice Ravel és Max Bruch művei csendültek fel többek között szombat délután az evangélikus templomban
Többen dolgoznak
A 2018. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 475 ezer fő volt
Vörös kód!
Július 29-én 12 órától kiadták a vörös kód figyelmeztetést országosan
Az Eklekta kamarakórus koncertje
Az Eklekta kamarakórus koncertje
Közösségformáló program
Csapatépítő kirándulást szerveztek a vöröskeresztes aktivisták az elmúlt héten
Munkahelyteremtő pályázat
Hatmilliárd forintból idén már második alkalommal hirdeti meg a Pénzügyminisztérium a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására kiírt programját
Szabotázs a múzeumban
Csaknem 500 millió forintos beruházással korszerű kiállítótérré alakítják a Bányászati Múzeumot
Nehéz volt bekerülni
Nemzetközi tanulmányok, kommunikáció és médiatudomány szakra, valamint jogászképzésre magas az idei felvételi ponthatár
Children of Distance koncert
I. Oroszlányi Borfesztivál
Megmentik a freskót
Az 50-es évekbeli épület dísze volt Domanovszky Endre 1957-ben festett "Táncoló lányok" című 54 négyzetméteres freskója
Cirkusz Tábor
Háromnapos tábort szervez július 30-a és augusztus 1-je között az Oroszlányi Szegényeket Támogató Alapítvány
Felújítják a rendelőt
Az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézet állami fenntartói támogatásból, 2018. július 25-én megkezdte a Szakrendelő tetőszerkezetének helyreállítását
Pollenhelyzet
Az elmúlt héten a csalánfélék pollenkoncentrációja szerdán közepes, a hét többi napján magas szintet ért el
Koncert az evangélikus templomban
Koncert az evangélikus templomban
Mindent a nemzet egységéért
Nagy Csaba, a Rákóczi Szövetség Oroszlányi Szervezetének és Milleniumi Alapítványának elnöke köszöntötte a meghívottakat szombat délután
Viharos nyár
A nyári viharokat és a velük együtt járó meteorológiai jelenségeket nem lehet megelőzni
Így nőnek az árak
Közel duplájára (1,8) emelkedett a fogyasztói árindex az ezredforduló óta – áll a KSH jelentésében
Kivitelező kiválasztása - Családok Átmeneti Otthona épületének fejlesztése
Súlyemelő tehetségek tábora
Huszonegy leendő bajnok számára tart naponta két-két edzést a héten Bagócs János
Sugárzó energia a falakon
A móri Lamberg-kastély Kulturális Központ ad otthont az oroszlányi művész, Sztancsik Zsuzsa kiállításának
Köztartozásmentes adózók
Csak az elmúlt két évben több mint huszonhétezer magánszemély és vállalkozás élt a lehetőséggel, és kérte felvételét a köztartozásmentes adózói adatbázisba
Felhívás bányásznapi vendéglátásra
Felhívás bányásznapi vendéglátásra
Lengyelországban képviselik a várost
Hét évnyi angliai munkát követően tért haza Szanyi Gábor, aki 2015. óta frontember énekese a Tigroszlán együttesnek
Viharkárok
Nagy erővel csapott le a vihar kedden délután Komárom-Esztergom megyére