Ünnep
2020. July 06.

Kosárlabda tábor

A megyeszékhelyről is látogatták az OSE által szervezett kosárlabda tábort.

Ünnep
2020. June 27.

Szent László napja

Június 27-én I. Szent László királyt ünnepeljük, a magyar lovagkor példaképét, mondáink hősét, alighanem a legnépszerűbb magyar szentet. A középkori hazai mondák és legendák annyira egyetlen szentünket sem magasztalták, mint László királyt.

Ünnep
2020. May 31.

Pünkösd

Pünkösd napját, azaz a Szentlélek eljövetelét és egyben az egyház megalapítását a keresztény világ vasárnap, a húsvét utáni ötvenedik napon ünnepli. Ez alkalomból a keresztény egyházak országszerte ünnepi miséket, illetve istentiszteleteket tartanak.

Ünnep
2020. May 31.

Nemzetközi gyermeknap

A nemzetközi gyermeknapot a világ számos országában megünneplik, az év legkülönbözőbb napjain. Az ünnepet először Törökországban tartották meg 1920-ban, majd később a genfi Gyermekjóléti Konferencián 1925-ben.

Ünnep
2020. March 15.

Csendes megemlékezés

„A márciusi fellángolás (...) bölcsője volt a magyar alkotmánynak s éppen ezért sírig tartó kötelessége minden magyar embernek, hogy a szabadság ébredésének emlékét, mely csodálatosan összeesik a tavasz ébredésével, minden évben kegyelettel megülje. Csak így érhetjük el, hogy az utódok soha szem elől ne téveszthessék dicső őseik érdemeit.” /Cinkotai Nagy Ince/

Ünnep
2019. October 31.

Halottainkra emlékezünk

Nyolcszázharmincötben a római katolikus egyház november 1-jét mindenszentek ünnepének nevezte ki. Később november 2-át is szent nappá, a halottak napjává nyilvánította.

Ünnep
2019. August 31.

69. Bányásznap

A bányászok és a bányászat előtt tisztelegtek pénteken az egybegyűltek a Szent Borbála Téren a hagyományos Bányásznapi koszorúzási ünnepségen. A főhajtás végén díszes megyezászlóval gazdagodott a város.

Ünnep
2019. August 21.

Díszpolgárt köszöntöttek nemzeti ünnepünkön

1992-ben döntött úgy Oroszlány város képviselő-testülete, hogy augusztus 20-án, nemzeti ünnepünkön, kitüntetéseket adományoz azoknak, akik személyes példamutatásukkal, a településért végzett munkájukkal, a város életében a közösség javára kifejtett kimagaslóan és tartósan eredményes tevékenységükkel hozzájárultak ahhoz, hogy Oroszlány dinamikusan és töretlenül fejlődjön.

Ünnep
2019. August 21.

Ünnepelt a város

Isten éltessen, Magyarország! - így kezdte ünnepi beszédét Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő kedden délután a Millenniumi Emlékműnél, aki így folytatta – augusztus 20-án tulajdonképpen születésnap van. Hazánk születésnapja. Államalapítás. Az ünnep maga, különösen a születésnap, egyfajta rendhagyó számvetés. Összegzés múlt és ma relációjában, értékelés és jövő tervezés.


Találatok száma: 30db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek