Mozaik
2020. május 14.

Pályázat roma fiatalok számára

A Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság pályázatot hirdet a középfokú köznevelési intézmények első, második vagy harmadik évfolyamán tanuló roma származású fiatalok tanulmányai eredményes befejezésének elősegítésére és a rendőri pálya választásának ösztönzésére a 2020/2021-es tanévre.

Mozaik
2020. május 14.

Legyél Te is rendőr!

2020 szeptemberében 10 hónapos, szakképesítést adó rendőrképzés indul, melyre várják a jelentkezőket. A részletes tájékoztató a mellékletben olvasható.

Mozaik
2020. május 03.

Pályázati felhívás

A Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal a - parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendeletben foglaltakra figyelemmel - várja azon számlaképes gazdálkodó szervezetek jelentkezését, akik szerződés szerint el tudják látni a KEM Kormányhivatal Agrárügyi és Környezetvédelmi Főosztály, Növény- és Talajvédelmi Osztálya által 2020. évben elrendelt parlagfű elleni közérdekű védekezési feladatokat. Több vállalkozó együttesen is pályázhat.

Mozaik
2020. április 30.

Hirdetmény

A Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatósága az Agrárminisztérium TMF/334/6/2018. ügyiratszámon kibocsátott levele alapján, a Természetvédelmi kártalanítás fejezeti kezelésű előirányzat terhére készíti a Vértes (HUDI30001) kiemelt jelentőségű természet megőrzési terület és különleges madárvédelmi terület (Natura 2000 terület) fenntartási tervét.

Mozaik
2020. április 28.

Településrendezési eszközök módosítása

A hatályos településrendezési eszközök módosítása Oroszlány Város Önkormányzatának megbízásából készül. A tervezési munka megkezdése előtt az Önkormányzat Képviselő-testülete megtárgyalta a módosítási igényeket, s azokról támogató határozatot fogadott el.

Mozaik
2020. április 27.

Településrendezési terv módosítása

Oroszlány város Képviselő- testülete a város külterületén, a 0233/2-9. hrsz-ú területeken és a 0254/2-4 hrsz-ú területeken napelemparkok létesítését határozattal támogatta. A két helyszín a belterület határában lévő ipari parktól délre található, a Homoki-szőlőhegy és a Labanc-völgyi-dűlő területrészeken. A megyei térségi terven a területek déli részét érinti a tervezett térségi nagysebességű vasútvonal nyomvonala. Egyik telek sem tartozik természetvédelmi terület alá, a TSZT alapján a 0254/2 hrsz-ú és a 0254/3 hrsz-ú ingatlanok régészeti lelőhelyként vannak nyilvántartva.

Mozaik
2020. április 26.

Rajzpályázat - Tavaszi Oroszlány

Az Oroszlányi Ingatlankezelő és Hasznosító Zrt. (OIH) gyermekrajzpályázatot hirdet 6-14 éves fiataloknak Tavaszi Oroszlány címmel!

Mozaik
2020. április 24.

Iskolai beíratás

Az oroszlányi Hunyadi Mátyás Általános Iskola közzé tette a leendő első osztályos gyermekek beíratásának időpontját, feltételeit.

Mozaik
2020. április 24.

Vonatpótló buszok Oroszlány és Tatabánya között

A MÁV-START Zrt. tájékoztatása szerint 2020. május 9-től - május 10-ig Tatabánya - Oroszlány között vonatpótló autóbuszok közlekednek. A módosított menetrendet, további információkat a mellékelt dokumentumban tekinthetik meg.

Mozaik
2020. április 22.

Oroszlány ikonikus épülete

Az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár rajzpályázatot hirdet „Oroszlány ikonikus épülete” címmel általános és középiskolás diákok számára. A felhívás és a letölthető alap a dokumentációkban található.


Találatok száma: 465db

Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek