Kék hírek
2021. február 14.

Az összetartás jegyében

Csapatépítő tréning végett jöttek össze szombaton az oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ifjúsági alakulatának tagjai a Szent Flórián téren.

A fiatal lánglovagok személyesen tavaly novemberben találkoztak utoljára, azóta csak telefonon beszélgettek és interneten tartották a kapcsolatot egymással. Már 2020-ban is több alkalommal jártak ezen a helyszínen, ahol először kötetlen beszélgetésre került sor, majd elméleti és gyakorlati feladatokat hajtottak végre.

Verseny kiírás a tavalyi évben nem történt, de a fiatalok havi szinten folyamatosan gyakoroltak. A csapatmunkában és a verseny feladatokban nélkülözhetetlen az egymásra való odafigyelés, pontosság, a gyakorlatban szerzett tapasztalat és az adott helyzetekben történő kölcsönös segítségnyújtás.

„A mai napnak is fő célja a csapatépítés és a kötetlen beszélgetés. Jelenlegi csapatlétszámunk 14 fő, a versenyeken 8 fővel indulunk. Sajnos volt már rá példa, hogy csak vegyesbe tudtunk indulni, azaz 4 lánnyal és 4 fiúval. De így is szép eredményeket értünk el az elmúlt 6 esztendőben. Jövőbeli célkitűzésünk az ifjúsági csapat létszámának növelése, 8 lány és 8 fiú felkészítése, valamint a versenyeken való eredményes részvétel, hogy fiataljaink büszkén mondhassák el, mi az oroszlányi Önkéntes Tűzoltó Egyesület ifjúsági csapatának tagjai vagyunk” - nyilatkozta Tyukodi József, az egyesület elnöke.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek