Koronavírus
2021. február 11.

Bevezetik a koronavírus-védettséget igazoló okmányt

Arról döntött a kormány, hogy a magyar állam bevezeti a védettséget igazoló okmányt - jelentette be Gulyás Gergely, a csütörtöki Kormányinfón.

Az okmányt az kaphatja meg, aki mindkét koronavírus-elleni oltást megkapta, illetve az, aki már igazoltan felgyógyult a betegségből. Az okmánynak nem lesz érvényességi ideje, mert a tudomány még nem állapította meg, hogy pontosan meddig tart a betegséggel szembeni védettség vakcinázás, illetve felgyógyulás után. A dokumentumban ezért az első csoport esetén a második oltás beadásának időpontját rögzítik, a második csoportnál pedig a kórház elhagyásának az időpontját.

Annak is lehet ilyen okmánya, akinek volt pozitív PCR-tesztje, de ebben az esetben csak onnantól, ha már utána volt egy negatív tesztje is. Ha negatív tesztje nincs, akkor is lehet okmánya, de ebben az esetben a követelmény, hogy a pozitív tesztjét követően az illető tudja le a házi karantént. Ha ez megvan, akkor még kell várnia 10 napot, aztán kaphatja meg az okmányt.

Az is igényelhet majd ilyen igazolványt, aki tünetmentesen esett át a betegségen. Nekik vérvizsgálatot kell majd csináltatniuk, és ha az kimutatja a vérben az antitestek jelenlétét, akkor lehet okmányt igényelni. Ebben az esetben a dokumentum kiállíttatása pénzbe kerül, míg a korábban leírt esetekben ez ingyenes lesz. Az okmány kiállítását a vértesztes megoldás esetén a vérteszt elvégzését követő négy hónapon belül lehet kezdeményezni.

A kormány egyelőre nem döntött arról, hogy a védettséget igazoló okmány milyen jogosultságokat biztosít majd a tulajdonosainak.

Forrás: privatbankar.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek