Jedlik Ányos 1826-ban ért el újszerű eredményei is tagadhatatlanok, amikor a távolról szállított balatonfüredi ásványvizet szerette volna egy friss, mesterséges szénsavas vízzel helyettesíteni. A tényekből fakadóan tehát nem ő a felfedező, de ő tette lehetővé a szóda olcsó, nagyüzemi előállítását, megoldva a felmerülő problémákat, egyebek között a gáz minél jobb felhasználását. Az első szikvízgyártó üzemet is ő hozta létre 1841-ben Pest-Budán.

A polgárosodó társadalom éttermeiben, kocsmáiban, cukrászataiban hamarosan elterjedt a szódavíz, melyet a 19. században már üvegben árultak. A 20. század elején jelentek meg a fém szifonok, ma műanyag flakonokban gyártják a többnyire családi vállalkozásként működő kisüzemek.

A szóda történetével szorosan összefügg annak házhoz történő szállítása, melyet az első időkben lovaskocsival – néhány faluban szamár vontatta kocsival – vittek a fogyasztókhoz. Még az 1970-es években is használtak lovaskocsit a szódások, de ekkor már autókkal is szállították a szegények üdítőjének nevezett italt.

A lovaskocsis szállítással kapcsolatban kedves történeteket jegyeztek fel a krónikások. A ló például pontosan úgy állt meg a kapuban, hogy könnyű legyen a rakodás, és ha a gazdája köszönt valakinek, akkor megállt. Voltak olyanok is, akik nem akartak vásárolni, csak köszöntek. Ilyenkor nem kellett megállni, a szódás rácsapott még a köszönés előtt a ló farára, jelezve, hogy továbbmehet. A szódást gyakran megkínálták a házaknál fröccsel, s ha esetleg többet ivott a kelleténél és elaludt, a lova így is hazahúzta a szekeret.

Forrás: Sokszínű Világ
Fotó: Fortepan