Hír
2020. november 28.

Advent idején nagyobb a lakástüzek veszélye

Vasárnap gyújtjuk meg az adventi koszorú első gyertyáját, ezzel elkezdődik az ünnepi készülődés, a várakozás időszaka. Ha azonban nem biztonságos koszorút veszünk vagy készítünk, esetleg nem megfelelő helyre tesszük az adventi díszt, könnyen bekövetkezhet a baj, amikor már csak a tűzoltók segíthetnek.

Ősszel és télen naponta harminc lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat országosan. Tehát átlagosan negyvenöt percenként kigyullad egy lakás az országban. A lángok legtöbbször egy-két négyzetméteren pusztítanak, de naponta két-három lakás lakhatatlanná válik a tűz miatt, kétnaponta meghal valaki lakástűzben, holott ezek a tragédiák könnyen megelőzhetőek lennének.

Idén Komárom-Esztergom megyében már 236 lakásban következett be tűzeset. Ebből összesen 162 esetben volt szükség tűzoltói beavatkozásra is. Ezek a számok a tavalyi év számait beérni látszanak. Ezért fontos, hogy kiemelt figyelemmel járjunk el az adventi időszak alatt is a lakásunk, otthonunk tűzvédelmével összefüggésben.

A hétvégén otthonunkat egy tűzveszélyes dekorációval, az adventi koszorúval egészítjük ki. Mindegy, hogy mi magunk készítjük el a koszorút, vagy készen vásároljuk azt, a legfontosabb, hogy a gyertyák alatt legyen egy nem éghető alátét. Tavaly negyvenkilenc lakástűz keletkezett adventi koszorúk miatt. Idén november 24-én, Gádoroson vált lakhatatlanná egy nyolcvan négyzetméteres családi ház egy korán meggyújtott adventi koszorú miatt.

Nem elég, ha biztonságos egy koszorú, az elhelyezésére is figyelni kell. A koszorú környékén ne legyen semmilyen éghető anyag, hiszen a tűz könnyen átterjed a koszorúról az asztalon lévő tárgyakra, függönyre, ablakkeretre. A legbiztosabb megoldás, ha csak akkor ég a koszorún a gyertya, amikor a szobában tartózkodunk. Sose hagyjuk az égő gyertyákat felügyelet nélkül.

A lakásban lévő, egyre több műanyagot tartalmazó tárgy és bútor miatt gyorsabban terjed a tűz, mint ötven évvel ezelőtt, és több mérgező füst is keletkezik. Minél hamarabb észrevesszük, hogy kigyulladt valami a lakásban, annál nagyobb eséllyel tudjuk saját kezűleg eloltani, több időnk van kimenekülni és a tűzoltókat hívni, akik egy kisebb kiterjedésű tűz esetén több értéket tudnak megmenteni. A tüzek korai észlelésének legjobb módja, ha beszerzünk egy füstérzékelőt, akár ajándékként.

Forrás: KEM Katasztrófavédelmi Igazgatóság


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek