Hír
2020. október 28.

Őszi csemege

Az ősz egyik legkiválóbb, legjellegzetesebb, legízesebb termése a szelídgesztenye. Persze ne keverjük a vadgesztenyével, azt egészen más célra teremtette a természet. A sült szelídgesztenye illata semmihez sem fogható, és elkészítése nem okozhat egy háziasszonynak sem gondot.

Nem mindegy azonban, hogy milyen fajtájú, melyik országból származó gesztenyét vásárolunk. A tökéletes sült gesztenyéhez alkalmas fajták hazánkban, Erdélyben és Olaszországban teremnek – legalábbis amelyek közül többnyire az itthoni boltokban válogathatunk. Ez a gesztenye esetében különösen érvényes, az olcsóbb valóban gyengébb és ízetlenebb is.

Amelyiket kicsit is puhának, levegősnek érezzük, az nagy valószínűség szerint már nem friss. A nagyobb, kemény és egészséges gesztenyéket tegyük a kosárba, azok között kevésbé valószínű, hogy rosszat választunk.

A gesztenyéket a sütést megelőzően vízbe kell áztatni. Ehhez először is mossuk meg a szemeket, majd a közepükre késsel óvatosan és nem túl mélyen vágjunk keresztet. A vízzel töltött edényben hagyjuk 30 percig állni. Ezzel a trükkel egyrészt egyenletesebben sül át a gesztenye, másrészt a héjból is jóval egyszerűbben tudjuk majd kibontogatni. Az áztatás pedig abban segít, hogy sütés közben a szemek ne száradjanak ki, ne keményedjenek meg.

A gesztenyét süthetjük parázson, de természetesen a sütőben is nagyon finom lesz. Utóbbi esetében – a sütő típusától függően – 250-260 fokra melegítsük elő a sütőt, majd a beáztatott gesztenyéket tepsin egyenletesen elosztva tegyük be, és süssük 25-30 percig. Az apróbb szemeket rövidebb, míg nagyobb szemeket hosszabb ideig. Ha ennyi is kevés lenne, tegyük vissza még 5 percre. Akkor jó, ha úgy tűnik, mintha kifordulna a héjból, és a héj kellően megsült. Az sem baj, ha a szemek kívülről kissé megfeketednek.

Forrás: Sokszínű Vidék


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek