Kultúra
2020. október 11.

Abigél titkai

Piros Ildikó Kossuth- és Jászai Mari-díjas színésznő, érdemes művész „Abigél titkai – Töredékek Szabó Magda írónő életművéből” című önálló estjét mutatta be szombaton az oroszlányi Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

Szabó Magda Abigél című regénye először 1970-ben a Móra Kiadónál jelent meg. Eredetileg úgy tűnt, a „csíkos könyv” elsősorban lányregény, aztán egyre népszerűbb lett, kiderült belőle, hogy komoly, mély titkokat rejt. A hazai siker után először 1974-ben csehül, 1977-ben lengyelül is megjelent, majd németül, lettül, románul, olaszul. A regény alapján 1978-ban elkészült a filmváltozat, melyet azóta is rendszeresen műsorra tűznek a tévécsatornák. Nem múlik el karácsony vagy húsvét, hogy az ünnepi programban ne szerepelne a Zsurzs Éva által rendezett film.

Piros Ildikó számtalan színpadi és filmszerepei közül a legismertebb, legnépszerűbb Zsuzsanna nővér az Abigél című filmben. Önálló estje nem csak erről a filmről, erről a regényről szólt. A színésznő felvillantotta Szabó Magda életútjának legjelentősebb eseményeit, idézett kiemelkedő alkotásaiból, beavatta a közönséget az Abigél című film születésének titkaiba, valamint részleteket olvasott fel a Für Elise című regényéből, amelynek témája a trianoni katasztrófa elsiratása.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek