Hír
2020. augusztus 06.

Magyarország legjobb kenyerei 2020-ban

A Magyar Pékszövetség idén is meghirdette kenyérversenyét, melyre bármely magyar sütőipari vállalkozás nevezhetett. A koronavírus-járvány miatt sokáig bizonytalan volt, hogy megtarthatják-e a versenyt, így idén viszonylag későn, június elején hirdették meg azt. A rövid határidők ellenére is közel félszáz nevezés érkezett, augusztus 4-én pedig Budapesten, az Országházban kihirdették a végeredményt.

A magyar pékek kiválóan helytálltak a járvány idején és a szövetség által meghirdetett szakmai versenyen. A kétfordulós versenyben a szakmai zsűrinek kifejezetten nehéz dolga volt. A döntőben 15 kenyeret kóstoltak, amelyekből hetet a Szent István-napi kenyér, nyolcat a 2020 leginnovatívabb kenyere versenyre neveztek.

A zsűrizés során az ítészek vizsgálták, hogy megfelel-e a nevezett termék a versenykiírás feltételeinek – így többek között a Magyar Élelmiszerkönyv előírásainak -, illetve milyen minőségi jegyekkel bír a héjazata, a belseje, illata, íze és aromája.

Az idei Szent István-napi kenyér a balmazújvárosi Balmaz Sütöde Kft. által készített hajdúsági házi kenyér lett. 2020 leginnovatívabb kenyerének a solymári Hel Pékség Kft. rozmaringos burgonyás cipóját választották.

Forrás: Sokszínű Vidék


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek