Sport
2020. július 08.

Súlyemelés

Az Oroszlányi VSK versenyzői az elmúlt napokban három versenyen is részt vettek.

A koronavírus szabályok betartásával rendeztek kiemelt versenyt Biharnagybajomban, ahol 5 versenyző indult oroszlányi színekben, s közülük három hölgy kiváló eredményt ért el.

Varga Virág junior 55 kg-os súlycsoportban, öt jó gyakorlattal lopta be magát a nézők szívébe. 57 kg-ot szakított és 66 kg-ot lökött, ahhoz képest, hogy másfél hónapja kezdett újra edzeni. Ez kiváló eredmény, hiszen ez évben még senki sem teljesített többet ebben a kategóriában.

Szalay Lili ifjúsági 71 kg-os súlycsoportban öt új országos csúcsot ért el. Előbb szakításban 76 kg-ot emelt, majd 78 kg-ra javította az új csúcsot. Lökésben előbb 91 kg-ot teljesített, majd ezt is megjavította 94 kg-ra, ami az összetettben is országos csúcsot jelentett. A hat jó fogás jelzi a klasszisát és ezzel is bizonyította, hogy nem véletlenül nyert 2019-ben 15 évesen felnőtt országos bajnokságot, melyen különdíjat is kapott.

Mikhel Eszter serdülő +76 kg-ban szintén nagyot alkotott, minden fogását teljesítve, szintén öt országos csúcsot állított fel. Szakításban 71 kg-ra, lökésben először 86 kg-ra, majd 90 kg-ra tetette a súlyt. Mindegyiket elegánsan a feje fölé emelte, mellyel újabb lökés és összetett csúcsot javított. Mindhárman természetesen elsők lettek, Szalay Lili a különdíjat is megkapta.

A lányok után következett a férfiak versenye, melyen Ehrlich György edző két versenyzője indult. Kerekes Patrik junior 81kg-ban - öt jó gyakorlattal - szakításban 122, 128 és 132 kg-ot teljesítve országos csúcsot ért el. Lökésben előbb a 140 kg-ot, majd a 150 kg-ot is kiválóan teljesítette. Utolsó kísérletre a 157 kg-ot is felvette, sajnos a kilökés azonban nem sikerült, de ettől függetlenül is 1. helyezett lett. Kerekes Balázs felnőtt 73 kg-ban önmagához méltóan versenyezve, 240 kg-ot teljesítve második lett.

A versenyzők egy része a Kisbér Kupán, és az ugyanott megrendezésre kerülő minősítőn is részt vett. A Kupán Huber Bence győztesként állhatott a dobogóra és a különdíjat is elhozta A területi versenyen a 10 éves Mikhel Panka most is bizonyította kiváló képességét. 70 kg-os teljesítménnyel és 90 pont elérésével első lett. Sikos Dávid a serdülő +96 kg-ban az egy hete a tini országos bajnokságon elért egyéni csúcsát tovább javította 186 kg-ra. A megmérettetésen két masters versenyző is indult. Varga Lajos első helyezést ért el, Bognár János pedig második lett. Mivel mindkét helyszínen nem tudott Bagócs János vezetőedző részt venni, ezért megbízott edzője Csernák János segítségével zajlott a kisbéri esemény.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek