Hír
2020. március 07.

Hétvégére feloldják a kamionstopot

A járművek március 7-én és március 8-án egész nap közlekedhetnek a magyarországi utakon.

A kamionstop főszabály szerint szombaton 22 órától vasárnap 22 óráig lenne érvényben. A hatályos rendelkezések alapján a közlekedésért felelős miniszter a környezetvédelemért felelős miniszter egyetértésével indokolt esetben átmenetileg felfüggesztheti a korlátozást.

Az intézkedés lehetővé teszi, hogy a hazai vállalkozások még rugalmasabban szervezhessék meg fuvarozási feladataikat. A lépést a kiskereskedelmi szektor kezdeményezte a koronavírus kapcsán megélénkült vásárlói igények zavartalan kiszolgálása érdekében.

Az ágazatban működő cégek így gördülékenyebben gondoskodhatnak az üzletek folyamatos áruellátásáról, a készletek feltöltéséről.

A járművezetők a vezetési és pihenőidő betartása mellett hosszabb megszakítás nélkül juttathatják el úti céljára szállítmányukat.

A szakminiszterek szükség esetén a továbbiakban is fontolóra veszik a kamionstop feloldásának lehetőségét, döntenek annak fenntartásáról vagy felfüggesztéséről.

Kemma.hu


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek