Kultúra
2020. február 15.

60 évesek lettek

A hagyományos Valentin Napi Gála keretében ünnepelte 60. születésnapját a Bakfark Bálint Alapfokú Művészetoktatási Intézmény péntek délután a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében. A nagy érdeklődést kiváltó rendezvény résztvevőit és vendégeit – köztük Czunyiné dr. Bertalan Judit országgyűlési képviselőt, Lazók Zoltán polgármestert és dr. Takács Ádámot, a Tatabányai Tankerület szakmai igazgatóhelyettesét – az esemény narrátora, Danis Lídia színművésznő köszöntötte.

A programot a Szintikék együttes előadása nyitotta meg, majd ünnepi beszédekre került sor.

Elsőként térségünk parlamenti képviselője fogalmazta meg gondolatait. „ A születésnap, évforduló mindig egy kicsit megállásra késztet, ilyenkor egy picit jó végignézni az elmúlt esztendőkön. Egy értékközösség életében hat évtized sok mindent elmond. Ez idő alatt több mint 5000 növendék kapcsolódott be a művészeti iskola életébe, mely nyújtott számukra valami különlegességet, valami újat. Az almamáter nem csak a városnak és közösségének, hanem a járás és térség általános iskolásainak is kínálja a zene iránti elkötelezettséget. Az intézményben 19 hangszer oktatása folyik. Hitvallásuk, hogy minden lehetőséget megmutassanak, elérhetővé tegyenek a zene iránt érdeklődő ifjúság számára. A zene egy különleges nyelv. Akik e nyelven tudnak, azok nagyon mély és nagyon igaz utakat tudnak bejárni.”

Oroszlány városvezetője a következőket mondta: „Az iskola immáron 60 éve varázsolja el a gyerekeket és a felnőtteket, hirdetve azt, hogy a zeneművészet örök és soha el nem évülő érték. Olyan kincs, aminek őrzését büszkén vállalják és elkötelezetten viszik tovább a nagy elődök hitvallását. Az intézményben tanult és napjainkban tanuló diákok tudásukkal, eredményeikkel mindig emelték Oroszlány hírnevét. A város kulturális rendezvényein túl számos hazai és határon túli fellépésen bizonyították kimagasló tehetségüket. Ezért kiemelt elismerés jár a zenepedagógusoknak is, hiszen szakmai tudásuk átadásának gyümölcsét büszkén láthatják a gyerekek fejlődésében. A zenetanulás sokkal több, mint megtanulni egy hangszeren játszani. Nemesíti a fiatalok lelkét, hozzáad a személyiségükhöz. Így válhatnak a tanulók a jövő nagy muzsikusaivá! Bartók Bélát idézem: Aki zenével indul az életbe, bearanyozza későbbi tevékenységét. Az életnek olyan kincsét kapja ezzel, amely átsegíti sok bajon. A zene olyan tápláló és vigasztaló elixír, mely az élet szépségét, értékét meghatványozza.”

„ A zene ott kezdődik, ahol a szó hatalma véget ér”- tolmácsolta a híres zeneszerző gondolatait a tankerület igazgatóhelyettese, majd így folytatta: A közösen elért eredmények, a növendékek szorgalma, a kollégák kimagasló, lelkiismeretes, odaadó munkája, valamint a szülők együttműködése nélkül nem valósulhattak volna meg az eddig elért sikerek.

Domina József, a jubiláns iskola igazgatója bejelentette, hogy az évforduló tiszteletére Bakfark-díjat alapítottak. Az elismerést első alkalommal az intézményben 50 évig aktívan tanító, egykori igazgató Ocskai Simon vehette át, aki napjainkban a fúvós növendékekből álló Kridlovka együttes vezetője.

A beszédek után az ifjú zenészpalánták és tanáraik vették birtokba a színpadot. Felléptek a táncos, fúvós, gitáros, ütős és vonós növendékek egyaránt. A gálán egy közös éneklésre is sor került, ahol a pedagógusok és a szolfézs csoportok mellett a Szíjj Irma Kamarakórus is fellépett. Előadásukban egy török népdalból írt kórusművel, az Üszküdárával örvendeztették meg a közönséget. Zárásként az intézmény tanárainak előadásában a Radetzky induló csendült fel, melynek kíséretében az ünnepi torta is átadásra került.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek