Egészség
2020. február 04.

Rákellenes világnap

2000 februárjában, Párizsban tartották az első rákellenes világkongresszust. A résztvevők február 4-én történelmi dokumentumot írtak alá, amely világméretű összefogásra szólít fel a halálos kór ellen. A Rákellenes Alapítványt (Párizsi Charta) a világ minden részéről összegyűlt vezető kormányzati tisztségviselők, a legjelentősebb rákkutató társaságok és szervezetek vezetői, professzorok, betegképviselő civil szervezetek és reprezentánsai látták el kézjegyükkel. Ennek emlékére a kongresszus február 4-ét Rákellenes világnappá nyilvánította.

Nagy hangsúlyt fektetnek évről-évre a szűrővizsgálatok fontosságára, hiszen hazánkban is a daganatos megbetegedések miatt következik be minden negyedik haláleset. Diagnosztizált és halálozási rátánk az egyik legmagasabb a fejlett országokat tömörítő OECD-ben.

A férfiak és a nők körében is a légcső, tüdő és hörgők rákos megbetegedése fordul elő a leggyakrabban. A” gyilkos” kór miatti elhalálozások aránya az összes többi haláleset 25%-át teszi ki Magyarországon.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek