Hír
2020. január 26.

Megnyitották a báli szezont

Zenétől volt hangos a Hamvas Béla Gimnázium díszterme szombat éjjel. Idén 23. alkalommal rendezte meg hagyományos farsangi batyus bálját az Oroszlányi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat, melyen közel 250-en ropták a táncot hajnalig.

A bálterembe lépés előtt a szervezők minden érkezőt kenyérrel és pálinkával köszöntöttek, majd az asztalok is megteltek, hiszen az otthonról hozott batyukból előkerültek a finom falatok és nemes italok. Az eddigi évekhez hasonlóan, idén is a Kridlovka Ifjúsági Fúvószenekar muzsikájára vonultak be a vendégek a terembe.

A meghívottak között helyet foglalt Oroszlány jegyzője File Beáta, Garamkovácsi polgármestere Bystric Izold, Miava volt polgármestere Dusan Ribar, valamint a vágsellyei nyugdíjas klub tagjai is elfogadták a meghívást. A tardosi és a tatabányai Nemzetiségi Önkormányzat képviselői mellett a Magyarországi Szlovákok Szövetsége képviseletében Szabó Mónika titkár is részt vett a bálon, és megtisztelte a rendezvényt az Országos Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke, Hollerné Racskó Erzsébet is.

A megjelenteket Szabó Istvánné helyi elnök köszöntötte, majd az országos vezető is szólt néhány szót az egybegyűltekhez. ”Nagyon örülök, hogy ismét meghívást kaptam erre az eseményre, mely a magyarországi szlovák közösségek báljai között az első helyen van. Boldog vagyok, hogy önök között tölthetek egy kis időt. Mint emlékeznek, az elmúlt év választási év volt és mindenkinek, aki aktívan bekapcsolódott a nemzetiségi önkormányzat választásába, szeretnék köszönetet mondani. Gratulálok a megválasztott képviselőknek, akiknek ezúton is jó munkát kívánok a következő évekre.” - fogalmazott Hollerné Racskó Erzsébet.

A rendezvényen fellépett a Bránicska tánccsoport is, akik nagy tapsot kaptak a lelkes közönségtől, majd a szlovák viseletbe öltözött asszonyok - akiknek kezéből ezúttal sem hiányzott a brána kalács - hagyományos nyitótánca után elkezdődött a mulatság. A talpalávalót, mint azt az elmúlt húsz évben mindig, a pilisszántói Mosoly zenekar szolgáltatta.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek