Hír
2020. január 17.

Társadalmi partnerképzés

Társadalmi partnerképzésre invitálta az érdeklődőket Oroszlány Város Önkormányzata nevében Deés Szilvia városmarketing referens.

A program Róbert Nóra tréner közreműködésével zajlott, melyen több helyi civil és sport szervezet képviselője is részt vett, akiket Lazók Zoltán polgármester köszöntött.

Számos kiváló egyesület tevékenykedik a városban, a megyében, az országban egy-egy fontos társadalmi ügy megoldásáért. Sokan önkéntesek, míg másoknak ez a hitvallása. Keveset tudnak egymásról, pedig, ha ismernék a másikat, képessé válhatnának arra, hogy erőforrásaik egyesítésével hatékonyabban működjenek. Akár alkalmanként egy adott eseményhez kapcsolódva, akár hosszútávon egy közös ügy mellé állva.

A kétnapos, január 16-17. között zajló képzés célja olyan tudásanyag átadása, amellyel képessé válhatnak a civilek egy helyi társadalmi partnerhálózat kialakítására, mely által megalapozhatják a gördülékeny információáramlás és együttműködés lehetőségét.

A kölcsönös együttműködés a fenntarthatóság kulcsa, mely a közös értékek mentén megkönnyíti a célok elérését – mondta az előadó.

A tréningen több készséget is elsajátíthattak a résztvevők, így a hálózat fejlesztési alapismereteket, a hálózati működés fenntarthatóságát, kapcsolatkezelési és csoportkezelő képességeket, valamint a konfliktusok és problémák kezelését is.

A rendezvény a mÉrtékadó Család és KarrierPONT támogatásával az EFOP 1.2.9.-17. projekt keretén belül valósult meg.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek