Hír
2020. január 06.

Évnyitó koncert

Az Oroszlányi Bányász Koncert Fesztivál Fúvószenekar 2020. évi évnyitó koncertjével vette kezdetét városunk idei kulturális programsorozata vasárnap délután a Kölcsey Ferenc Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében.

A közönség már megszokhatta, hogy a zenekar minden év elején megörvendezteti a várost egy nagyszabású koncerttel. Ezúttal is igazán nívós repertoárral készültek erre az eseményre. Egy közösség életében - ha régóta együtt vannak – minden év hoz valami újat, valami különlegességet. A zenekar 2020-as évét egy jubileum aranyozza majd be, s adja meg összes fellépésének, egész éves munkájának hangulatát. Az 1945-ben alakult együttes ugyanis idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Ez idő alatt 9 karmester vezényletével több mint 700 zenész fordult meg közöttük, s vitte jó hírét az Örökös Kiváló Együttes címmel kitüntetett csapatnak.

Lazók Zoltán polgármester köszöntőjében így fogalmazott: „Büszkék vagyunk arra, hogy városunk zenei zászlóshajójaként a zenekarnak elévülhetetlen érdemei vannak a bányász hagyományok ápolásában. Úgy terjesztik a zenei kultúrát, hogy szórakoztatnak és közben értéket hoznak létre, amelyre joggal büszke Oroszlány. Bebizonyították azt is, hogy mindazon értékek mellett, amelyek zenekarként ismertté tették az együttest, igazi összetartó közösséget is alkotnak a muzsikusok, ami a mai világban hatalmas kincs.”

Veres Zoltán, a KEM Önkormányzat főjegyzője beszédében méltatta az oroszlányi együttest, külön kiemelve, hogy számos megyei rendezvényen is rendszeresen részt vesznek óriási sikert aratva.

Talán ennek is köszönhető, hogy német és skót zenekarokkal is kiváló kapcsolatot ápolnak.

Számos elismerésük mellett méltán kerültek a Megyei Értéktárba.

Czunyiné Bertalan Judit országgyűlési képviselő történelmi visszatekintővel kezdte köszöntőjét: „1945-ben, a háború utolsó napjaiban megalakult egy zenekar Oroszlányban. Nehéz időket éltek át akkor is, később is, mégis mindig talpon tudtak maradni. Csuda erős, csuda virtusos és csuda akaró nép vagyunk. Ennek is köszönhető, hogy ma egy immáron 75 éves zenekart köszönthetünk. Egy összetartó, egymást és a közösséget erősítő csapatot.”

Gánics József egyesületi elnök köszönetét fejezte ki a zenekar támogatóinak, majd így zárta gondolatait: „Ma 45-en vagyunk a színpadon, de mi mindenkinek játszani szeretnénk, hiszen a zene mindenkié!”

Az évnyitó koncert műsorát a zenekar úgy válogatta össze, hogy abban a legismertebb dallamokat adták át a teltházas közönségnek, majd zárásként az Oroszlányi indulót játszották el vastaps kíséretében.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek