Önkormányzat
2019. december 20.

Bonyolódik a helyzet

Mint arról november közepén beszámoltunk, Kömlőd, amellyel eddig közös hivatalt működtetett a község, felmondta az együttműködést.

A képviselő-testület akkor arról döntött, hogy közös önkormányzati hivatalt kívánnak létrehozni Császárral. Amennyiben nem sikerül elhárítani a Császárral kapcsolatos jogi akadályokat, a testület kifejezte szándékát, hogy Oroszlánnyal kíván közös hivatalt létrehozni.

Az azóta eltelt időszakban kiderült, hogy mivel Császár másik járáshoz tartozik, nincs mód a közös hivatal létrehozására. Papp Attila polgármester hivatalból kereste meg Bokod és Kecskéd önkormányzatát, de azok sem kívántak társulni, és Oroszlány is ilyen irányú választ adott.

Csütörtökön, ez évi utolsó ülésüket tartották a szákszendi döntéshozók, amelyen ott volt Szabó Mihály oroszlányi alpolgármester is, hogy első kézből adjon tájékoztatást a város elutasító határozatáról.

Mint elmondta: szerdán rendkívüli ülést tartottak a városban. Ennek előterjesztésében szerepelt, hogy Oroszlány Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2019. november 21-ei ülésén elutasította Szákszend Község Önkormányzatának közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló kezdeményezését.

Bokod Község Önkormányzata 2019. november 29-ei ülésén döntött a Szákszend községgel közös hivatal létrehozásának elutasításáról. Tekintettel arra, hogy Bokod Község Szákszenddel közvetlenül határos, Magyarország helyi önkormányzatairól szóló törvény értelmében az elutasító döntéshez a kormányhivatal vezetőjének jóváhagyása szükséges. A törvény ugyanis úgy rendelkezik, hogy a városi, valamint a kétezer főt meghaladó lakosságszámú települési önkormányzat képviselő-testülete nem tagadhatja meg a közös önkormányzati hivatal létrehozására irányuló megállapodás megkötését, ha azt a vele határos település kezdeményezi. A megállapodás megkötése azonban a kormányhivatal vezetőjének jóváhagyásával megtagadható.

Miután Bokod ezt megkapta, Kancz Csaba kormánymegbízott a Komárom-Esztergom Megyei Kormányhivatal képviseletében egy tervezetet küldött Oroszlánynak, amiben a város szerepel, mint közös önkormányzati partner. A tervezetet a város döntéshozói elutasították, s ha kell, közigazgatási bíróságon is megtámadják.

- Szeretném hangsúlyozni, hogy semmilyen problémánk nincs Szákszend településsel, nagyon jól tudtunk együtt dolgozni az elmúlt években is, jó volt a kapcsolat, s reméljük ez így is marad. Ami döntésünk indoka, hogy úgy érezzük, az önkormányzatiság durva megtámadása valósul meg ebben a tervezetben. Elfogadhatatlan, hogy több mint 20 ezer ember sorsáról egy személy, jelen esetben Kancz Csaba kormánymegbízott úgy dönt, hogy arról nem egyeztet az érintettekkel. A másik oka az elutasításnak pénzügyi: adóereje miatt Oroszlánynak kellene fedeznie a szákszendi hivatal működtetését, ami évente 25-30 millió forintba kerülne a városnak, de a községet is hátrányosan érinthetné anyagilag a társulás – fogalmazott Szabó Mihály, aki hozzátette: elutasításunk tehát nem a település felé szól, hanem az eljárás módja ellen tiltakozunk!


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek