Sport
2019. november 24.

Az ország legerősebbjei Oroszlányon

Szombat reggel vette kezdetét a két napos Felnőtt Súlyemelő Országos Bajnokság Oroszlányon, a Gárdonyi Sportcentrumban.

Zsúfolásig megtelt a létesítmény hatalmas tornaterme versenyzőkkel és szurkolókkal, hiszen a szervezők szerint, több mint 100 nevezője volt az igazán rangosnak mondott rangadónak, melyre szerte Magyarországról érkeztek, természetesen a legjobbak.

- Az Egyéni Felnőtt Országos Bajnokságot a Magyar Súlyemelő Szövetség szervezi, és idén egyesületünk a OVSK elnyerte a rendezés jogát, amit mi természtesen örömmel fogadtunk. Ezt a rendezvényünket nem csak a Szövetség támogatta, hanem Oroszlány Város Önkormányzata is - tudtuk meg Kerekes Gábor, a tavaly alakult OVSK elnökétől.

A kora délutáni órákban Lazók Zoltán polgármester tartott rövid ünnepi köszöntőt az egybegyűlteknek. Mint elmondta, Oroszlányban mindig is nagy szerepe volt a sportnak. A város sportéletének kezdete az 1950-es évekre nyúlik vissza. Évtizedek alatt a különböző sportágakban számos bajnok, válogatott sportoló szerzett hírnevet városunknak az Olimpiákon, Világ- és Európa Bajnokságokon, valamint a hazai versenyeken, de az Oroszlányi Szénbánya Vállalat kivonulásával a sporttevékenységek anyagi háttere jelentősen csökkent. Ennek eredményeként jól működő, sikeres szakosztályok szűntek meg és ezekkel együtt megszűnt a felnőtt élsportolói és a támogatott utánpótlás bázis is. A sportélet azonban mára ismét reneszánszát éli a városban.

- Oroszlány versenysportja a hullámvölgyből 2010-ben kezdett kilábalni. Ma már ismét több egyesület és szakosztály működik a városban, sőt, tulajdonképpen azt is mondhatnám, hogy Oroszlány egy sportos város lett. Sportolóinkra nagyon büszkék vagyunk és igyekszünk segítségükre lenni abban, hogy versenyeikre, megmérettetéseikre megfelelő körülmények között készülhessenek – legyenek azok kosarasok, labdarúgók, kajakosok, ökölvívók, kerékpárosok, vagy éppen súlyemelő - fogalmazott településünk polgármestere.

A Felnőtt Súlyemelő Országos Bajnokság egy kiemelt verseny volt, így olyan nemzetközi és első osztályú bírók ültek az ítészek között, mint Benedek János, Pócza Károly, Kovács Csaba vagy Tóbiás Veronika.

A szervezők műsorral is kedveskedtek a közönségnek, hiszen a népszerű rappert, Essemmet is meghívták a bajnokságra, aki egy fellépés erejéig rapdalokkal töltötte meg a Gárdonyi sportcsarnokát.

Az oroszlányi sportolók már a verseny első napján is remekül szerepeltek, hiszen Bimbó Brendon, Kerekes Patrik és Kerekes Balázs magyar bajnok lett, Huber Bence pedig ezüstérmet emelt, míg Breitner Vivien bronzéremmel térhetett haza. Vasárnap Szalai Lili, valamint Lucz Levente bizonyult az ország legjobbjának.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek