Közélet
2019. november 07.

Szakmai nap a jubileum alkalmából

Egy pályázatnak köszönhetően méltó keretek között ünnepelte meg fennállásának tizedik évfordulóját a Benedek Elek EGYMI. Szerdán délelőtt „Vizualitás, zene, tudomány” címmel, közel száz fő részvételével, szakmai napot tartott az OKSZÍK-ban az Egységes Gyógypedagógiai Módszertani Intézmény. A találkozó célja a többségi és a térségi intézményekben dolgozó pedagógusok, fejlesztő pedagógusok, védőnők és orvosok, szakmai fejleményekről való tájékoztatása volt.

- Dr. Danauer Nándor neuropszichológus érkezik Pestről. Ő fog beszélni a nem átlagos gyermekekről. Azért örülünk ennek az előadásnak, mert azt reméljük, hogy a jelen lévő kollégák a mindennapi munkájuk során be tudják majd építeni az itt hallottakat és az előadó személyisége egyben feltöltődést is jelent számukra. Mivel ma ünnepeljük a tizedik születésnapunkat, szerettük volna a gyerekeket is meglepni valamivel, ezért meghívtuk hozzájuk a Kifli zenekart – tudtuk meg Gusztafik Ildikótól, az EGYMI intézmény egységének vezetőjétől.

A koncertre a környékbeli településekről is érkeztek gyerekek, akik zsúfolásig megtöltötték a színháztermet, előtte azonban a művelődési központ kiállítótermében mindenki megtekinthetett egy igazán gazdag képzőművészeti tárlatot. A kiállítással régi álmom vált valóra, hiszen a szervezők, a művészetnek a megszokottól eltérő formáját szerették volna bemutatni a közönségnek.

Ezeket a képeket nem tanult, képzett művészek készítették. Az alkotók vagy autodidakták, vagy pedig egy olyan tevékenység, vagy foglalkozás alkalmával derült ki a tehetségük, melyben örömüket lelték, illetve önmagukat kiteljesíthették. Azért született meg a kiállítás, mert pontosan ez a célunk. A tanulókat mi is úgy szeretnénk a teljes élethez hozzásegíteni, hogy elvezetjük őket önmagukhoz és a képességeikhez. Fontos, hogy tudják, hogy mire képesek, hiszen ezáltal tudnak teljes életet élni - fejtette ki Gusztafik Ildikó.

A kiállításon a Salamonné Helter Erika vezette Arany Kezek Művészeti Csoport munkái mellett, a különleges képességű Ludrik Angelika „Színkavalkád” című tárlata is helyet kapott. A leginkább olajjal dolgozó, de más technikát is szívesen alkalmazó, és tehetségét sokrétűen használó, fiatal várgesztesi művész affinitásáról, közel hatvan kiállított alkotás árulkodik. A címválasztás is rendkívül beszédes, hiszen Angelika, képein keresztül egy olyan színes világba repíti el a csendes szemlélődőt, mely világot az ő segítsége és különleges látásmódja nélkül talán soha nem fedezhetnénk fel. A tárlat november 15-ig tekinthető meg az OKSZÍK-ban.


Elérhetőségeink

  • Oroszlányi Közös Önkormányzati Hivatal
    Oroszlány, Rákóczi Ferenc út 78.
    +36 (34) 361-444
    hivatal@oroszlany.hu
  • A honlap tartalmáért felelős vezető:
    Lazók Zoltán
    Oroszlány Város polgármestere

Népszerű cikkek